Földrengés és cunami Japánban

Washington |

<p>Soha nem mért erősségű, 8,9-es földrengés rázta meg pénteken Japán északkeleti partvidékét. Meghaladhatja az 1600-at is a pénteki japán földrengés halálos áldozatainak és az eltűnteknek a száma. A hatóságok tíz méter magas hullámra vonatkozó cunami riadót rendeltek el,  a hullámok végül 7 méteres magasságot értek el.</p>

A tévék képernyőin látszott, amint Tokióban a cunami elárasztja a rakpartokat, vidéken pedig a víz a földeken hömpölyögve elsodort mindent, ami az útjába került. Óránként mintegy ötven utórengés volt, köztük egy 7,4-es erősségű.
A hadsereg katonai gépeket riasztott, hogy a levegőből mérjék fel a károkat. A térségben leálltak az atomerőművek, az olajfinomítók, a vasúti közlekedés, nem működnek a telefonhálózatok. Az Onamaha városnál lévő Fukusima 1 erőmű környékén vészhelyzetet hirdettek ki, és elrendelték a közeli lakosok - mintegy 6 ezer ember - kitelepítését. Radioaktív sugárzás nincs, de az erőmű hűtése áramhiány miatt nem működik, és a tartalék generátor is elromlott. A reaktort leállították, de a magja továbbra is forró.
Az amerikai földtani intézet (USGS) előbb 7, 9-es erősségű földrengésről számolt be, ezt később módosította. A japán meteorológiai intézet szerint az első pénteki rengés volt a Japánban valaha mért legnagyobb. A mérési adatok a XIX. század végéig nyúlnak vissza.
A földmozgás Mijagi prefektúra magasságában, a parttól 125 kilométerre, tíz kilométeres mélységben következett be helyi idő szerint délután 2 óra 46 perckor (közép-európai idő szerint reggel 6 óra 46 perckor). A szökőár óránként 800 kilométeres sebességgel haladt a part felé, a tévéfelvételek tanúsága szerint a partot elért első hullámok autókat, hajókat és raktárépületeket sodortak el.
Mijagi székhelyének, Szendainak az egyik strandján 2-300 holttestet találtak. Keresnek egy hajót, amelyet száz utasával elsodort az ár. A Szendai közelében található egyik olajvegyipari üzemben nagy erejű robbanás történt. A földrengés nyomában legalább 80 helyen keletkezett tűz északkeleten a  part menti városokban. A Kyodo hírügynökség jelentése szerint a szökőár elsodort egy személyvonatot,  a hatóságok egyelőre nem találják.  A szerelvény a Mijagi prefektúrában lévő Nobiru állomás közelében tűnt el.
A megrázó felvételek érkeztek a Tokiótól 300 kilométerre északkeletre fekvő, egymillió lakosú Szendai város környékéről. A beáramló víz hatalmas területeket öntött el, rengeteg hordalékot sodorva magával. A tengerár lakóházakat is elzárt a szárazföldtől. A tévé mutatott egy nőt, aki egy emeletes épület legfelső szintjén fehér kendőt lobogtatva kért segítséget.
A tokiói parlamentben kilengtek a csillárok, nagy riadalom keletkezett. Ugyancsak tévéfelvételeken lehetett látni, hogy az irodákban a könyvek és iratok leestek a polcokról. A rengés után félórával Tokióban még mindig kilengtek a nagyobb épületek. A metróban az emberek kiabáltak, míg mások egymás kezét fogták meg és így adtak erőt ahhoz, hogy úrrá legyenek a félelmen. A metropolisban több millió ingázó rekedt a munkahelyén a vasút és a metró leállása miatt. A kormányzati és önkormányzati intézmények megnyitották kapuikat, és szükségellátást biztosítanak. Beengedik az embereket aludni 244 iskolába is.
Tokió Narita és Haneda repülőterén tízezrek rekedtek a járatok kimaradása miatt. Országszerte 711 járatot töröltek a repülőtereket ért károk miatt. Szendai repülőterét elárasztotta a tenger.
Jokohama nagyváros Iszogo iparnegyedében sűrű füst terjengett. A Japán nyugati részében található Vakajama prefektúrában a hatóságok a cunamiriadót követően húszezer embert kimenekítettek. Átszakadt egy gát is: a víztározóból kitörő áradat házakat borított el Fukusima prefektúrában, de még nem tudni, hogy vannak-e áldozatok.
Országszerte 11 atomreaktor állt le automatikusan, s ezzel ideiglenesen kiesett az atomenergia-termelő kapacitás 18 százaléka.
A károk nagyságát még nem lehetett fölmérni. A tokiói tőzsdén estek a részvényárak a földrengés bejelentését követően. A központi bank közölte, hogy megtesz mindent a pénzügyi stabilitás érdekében. Az ENSZ és az Európai Unió máris segítséget ajánlott fel.
Az elmúlt napokban számos nagyobb rengés, szerdán egy 7,3-es erősségű rázta meg Japánnak ugyanezt a térségét. Hetvennyolc évvel ezelőtt, 1933-ban egy 8,1-es erősségű rengést követően a térségben háromezer ember halt meg.
A tengerár útjába került Hawaiin riadót rendeltek el, és készültség van a Csendes-óceán nyugati partjain fekvő országokban Alaszkától Chiléig mindenütt, akárcsak az óceániai szigetvilágban. Hawaiin a három legnagyobb repülőteret bezárták, a haditengerészet Pearl Harborban állomásozó hajóit pedig készültségbe helyezték, hogy szükség esetén részt vegyenek az éjszakai mentésben, de erre végül is nem volt szükség. A Japán és Hawaii-szigetek között lévő Midway-korallzátonyon egy több mint másfél méter magas árhullám haladt át. Károkról nem érkezett jelentés. Kaliforniában lezárták a strandokat és a partvidéket, az állam legészakibb tengerparti városa, Del Norte, valamint a San Franciscótól délre található San Mateo körzetében pedig evakuálták a lakosság egy részét.

Minden szükséges módon kész segíteni az EU
Minden szükséges módon kész segíteni az Európai Unió Japánnak a pénteki pusztító földrengés következményeinek elhárításában - adták értésre az uniós intézmények és tagországok vezetői, akik a katasztrófa után nem sokkal találkozót tartottak Brüsszelben a líbiai helyzetről.A témáról kiadott közlemény szerint a tagországok állam- és kormányfői nagy nyugtalansággal fogadták a földrengéssel és szökőárral kapcsolatos híreket. Az unió felkérte Catherine Ashton külügyi főképviselőt és az Európai Bizottságot, hogy biztosítsák: az EU minden szükséges módon segít a következmények elhárításában. Az EU vezetői együttérzésükről biztosították a japán kormányt és az áldozatok hozzátartozóit. (MTI)

Lipšic humanitárius segítséget ajánlott fel Japánnak
Daniel Lipšic (KDH) belügyminiszter javaslatot küldött  Japán pozsonyi nagykövetségének, hogy Szlovákia mily módon tud humanitárius segítséget nyújtani a földrengés és cunami sújtott ázsiai szigetországnak. A tárca civilvédelmi főosztálya a visszajelzések és a miniszter utasítása alapján 24 órán belül képes összeállítani azt a szállítmányt, amely az ilyenkor szükséges eszközöket, használati tárgyakat tartalmazza. Pozsony 4-6 órán belül mentőalakulatot is képes a térségbe küldeni. (TASR, SITA)

Radičová Szlovákia együttérzéséről biztosította Japánt
Táviratban biztosította Szlovákia együttérzéséről a földrengés sújtotta Japán miniszterelnökét, Naoto Kanot Iveta Radičová kormányfő. Jelezte, Szlovákia kész a lehető legrövidebb időn belül segítséget nyújtani a szigetországnak. Radičová reméli, hogy a földrengés sújtotta térségben a lehető leggyorsabban helyreáll a rend. (SITA)

Radioaktív céziumot mutattak ki

Radioaktív cézium jelenlétét mutatták ki szakemberek szombaton a Japán északi részén fekvő Fukusima kormányzóság egyik atomerőművének közelében, amely az előző napi, pusztító erejű földrengés óta számos gonddal küszködik - jelentette a Kyodo hírügynökség az atomenergetikai biztonsággal foglalkozó japán hivatalra hivatkozva.
A beszámoló szerint a fukusimai 1-es atomerőmű közelében mutatták ki a radioaktív céziumot.

A japán rendőrség szombati közlése szerint több mint 215 ezer embert menekítettek ki biztonságosnak vélt helyre Japán északi és keleti részén a földrengést és az által kiváltott tengeri szökőárt követően. Ebbe beletartozik az a 45 ezer fő is, akiket a két fukusimai atomerőmű tíz kilométeres körzetéből evakuáltak. (MTI)

Sikerült csökkenteni a nyomást az erőműben

A radioaktív gőz kiengedésével sikerült csökkenteni a nyomást a tokiói elektromos művel fukusimai atomerőművében, amelynek hűtése leállt a pénteki földrengés miatt.

Lehetséges ugyanakkor, hogy a reaktor fűtőrúdjai olvadnak, vagy már meg is olvadtak. Ez a reaktor túlhevüléséhez és sérüléséhez vezethet, de a környezetet mindaddig nem szennyezi, amíg a reaktor burka ép. Hogy így van-e arról hivatalosan még nem közöltek semmit.

Szakértők szerint ha jut is ki nukleáris sugárzás a reaktor környezetébe, az nagyon kicsi lesz, a csernobilihez hasonló katasztrófa pedig nem következhet be.

"Könnyű vizes reaktorok esetében ez lehetetlen. Hűtés hiányában emelkedik ugyan a hőmérséklet, ám attól a reakció leáll" - nyilatkozta Szekimura Naoto, a Tokiói Egyetem professzora. "A legrosszabb esetben lesz ugyan némi radioaktív sugárzás és sérülés a berendezéseken, de robbanás nem. Ha gondosan végzik a szellőztetést, nem jut ki sugárzó anyag. Három kilométer sugarú körön túl biztos nem" - tette hozzá. (MTI)

Robbanás volt a fukusimai atomerőműben

Gázrobbanás történt szombaton, közép-európai idő szerint a reggeli órákban a japán fővárost árammal ellátó egyik fukusimai atomerőműben.

Az erőművet üzemeltető Tokiói Villamosművek szerint négy dolgozó megsebesült, amikor a hűtési folyamatban használt hidrogén robbant be a Tokiótól 240 kilométerre északra található 1-es számú atomerőműben.

A pénteki nagy erejű földrengéstől megsérült a tokiói áramellátó rendszerhez tartozó két fukusimai atomerőmű. Hűtési rendszerük meghibásodott, s mindkettőből radioaktív gőzt kellett kiengedni a belső nyomás csökkentése érdekében. (MTI)

Hivatalos adat szerint 900 ember halt meg Japánban

A japán rendőrség legfrissebb hivatalos adatai szerint 900 ember halálát állapították meg a pusztító pénteki földrengés után, az eltűntek száma  1600, és több százan megsebesültek.

Az áldozatok között most már a mentési munkálatokban részt vevők is vannak - szombaton két rendőr vesztette életét Mijagi prefektúrában. Ötvenöt társukkal megszakadt a kapcsolat, s egyelőre nem tudni, mi történt velük.

Kan Naoto miniszterelnök bejelentette, hogy 50 ezer katona is csatlakozik a mentési munkálatokhoz, amelyek még nem kezdődtek meg a földrengés által legerősebben sújtott területeken, ahol újabb erős rengésektől és szökőártól tartanak.

A Baptista Szeretetszolgálatnak a mentésben részt venni akaró munkatársai szombat hajnalban megérkeztek Tokióba. Jelenleg arra várnak, hogy találkozzanak a RESCUE 24 globális mentőcsapat amerikai tagjaival. Mivel a japán kormány egyelőre csak Ausztráliától, az Egyesült Államoktól, Dél-Koreától és Új-Zélandtól kért külföldi segítséget, a Baptista Szeretetszolgálat készenléti csoportjának kiutazására nincs szükség.

A katasztrófa sújtotta öt japán prefektúrában 1350 ideiglenes menedékhelyet hoztak létre, amelyek több mint 210 ezer embert fogadtak be. Több mint egymillió, zömében az ország északkeleti részén lévő háztartásban nincs víz.

Fennakadások vannak az élelmiszerellátásban is. A 2100 kilométer hosszú, cunami sújtotta keleti partvidék szupermarketek előtt hosszú sorok állnak, s a a benzinkutakat is elárasztották a tankolni akarók gépkocsijai.

Tokióban szombaton helyreállt a vonatközlekedés, amelynek hiánya miatt pénteken tízezrek nem tudtak hazatérni a munkából. Számukra a városházán, kormányhivatalokban és egyetemek területén ideiglenes szállást alakítottak ki, de sokan huszonnégy órán át nyitva tartó presszókban, szállodákban, vagy a munkahelyükön töltötték az éjszakát. (MTI)

Emelkedett a halálos áldozatok száma

Meghaladhatja az 1600-at is a pénteki japán földrengés halálos áldozatainak és az eltűnteknek a száma   - jelentette a pusztításról szóló összegzésében a Kyodo japán hírügynökség.

A földrengés által megrongált, Tokió áramellátásáról gondoskodó fukusimai atomerőművek körül 20 kilométeres körben már 90 ezer embert kitelepítettek. További 210 ezer embernek az erős utórezgések miatt kellett elhagynia otthonát Ivate és Fukusima prefektúrában.

A részben vagy teljesen összeomlott házak száma mintegy 3400, s a katasztrófa sújtotta területen mintegy 200 helyen ütött ki tűz. Megrongálódott 181 népjóléti intézmény, köztük több szanatórium.

A Honsú északkeleti végében lévő Ivate prefektúrában Rikuzentakata várost gyakorlatilag teljesen elmosta a pénteki földrengést követő szökőár. A helyi rendőrség közlése szerint majdnem az egész város víz alá került, csupán néhány ház maradt épen, s a víz a városháza második emeletéig ér.

Mijako és a tőle pár kilométerre délre lévő Jamada is víz alatt van.

Az ugyancsak a keleti parton lévő Fukusima prefektúrában 1800 ház dőlt romba. Futaba város tengerparti negyedeiben a házak több mint 90 százalékát elmosta a cunami. A szökőár okozta károkat azonban még csak részben sikerült felmérni. Sok területen ugyanis még érvényben van a cunami-riadó, s ezekre a helyekre még nem érkeztek mentők.

A földrengés sújtotta körzetekben mintegy 5,6 millió háztartásban nincs villany és 18 prefektúra több mint 1 millió háztartása maradt folyóvíz nélkül.

Továbbra sincs hír négy vonatról, amelyek Mijagi és Ivate prefektúrában közlekedtek a földrengés idején, és azt sem lehet tudni, hányan utaztak rajtuk.

A Keleti Japán Vasutak közölte, hogy a sinkanzeneket, a több száz kilométeres óránkénti sebességgel haladó szuperexpresszeket egyelőre nem indítja el, de Tokió körzetében felújítja a vonatközlekedést.

Szombaton is zárva volt kilenc autópálya, és több mint 450 belföldi légi járatot töröltek - jelentette a Kyodo. (MTI)

Magyar szakértő a japán atomerőmű balesetéről

A fukusimai erőmű egyes reaktorának kritikus a helyzete Aszódi Attila egyetemi docens szerint, de azt információ hiányában nem tudja megmondani, hogy a szűkebb és tágabb környezetre milyen hatással lehet a földrengést és cunamit követő szombati robbanás.

Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója elmondta, hogy a földrengés és utóhatása három atomerőművi telephelyet érintett. Ezekben úgynevezett forralóvizes, azaz BWR-típúsú reaktorok üzemelnek, amelyekben mind a moderátor (a reakciót szabályozó közeg), mind a hűtőközeg könnyűvíz.

A fukusimai telephelyen két atomerőmű működik, ott, ahol a szombati robbanás történt hat reaktor termel áramot. A földrengés idején három működött, három karbantartás miatt nem, de az előbbieket is leállította az automatika - mondta Aszódi Attila.

Üzemzavar esetén a reaktorok villamosenergia-ellátására dieselgenerátorokat használnak, ám ezeket a szökőár megrongálta, és egy órával indulásuk után le is álltak. Miután így megszűnt az üzemzavari villamosenergia-ellátás is, a hűtést nem tudták biztosítani - idézte fel a szakember.

A Japánból érkezett hírek szerint mindhárom reaktornál szükségessé vált a nyomás csökkentése. Tegnap este három kilométeres körzetben telepítették ki az embereket, tíz kilométeres körzetben pedig elzárkóztatást rendeltek el annak érdekében, hogy megakadályozzák a sugárterhelést, amit az okozhat, ha a kibocsátott gőzzel radioaktivitás kerül a környezetbe. Aszódi Attila szavai szerint minden bizonnyal súlyosabbá vált a helyzet, mivel szombaton magyar idő szerint 11 órakor már húsz kilométeres körzetben zajlott a lakosság evakuálása.

Azzal kapcsolatban, hogy milyen robbanás történhetett és annak milyen hatása lehet a szűkebb vagy tágabb környezetre, Aszódi Attila nem foglalt állást. Mint mondta, még nincs elegendő információja ehhez. Még az az adat sem segít a megítélésben, hogy az atomerőmű vezénylőtermében a normál sugárzási szint ezerszeresét mérték.

Az erőmű szempontjából biztosan kritikus a helyzet, de azt, hogy a környéket és a tágabb környezetet, milyen hatások érik, még nem lehet megmondani – húzta alá a szakember.

Döbbenetesen nagy” földrengés történt, így olyan terhelések érték a telephelyet, amilyenekre nem lehetett számítani még Japánban sem, ráadásul péntek reggel óta szinte folyamatosan reng a föld - fogalmazott. Ilyen erőhatásra nem lehet méretezni a létesítményeket - mondta, hozzáfűzve, hogy a többi infrastruktúra sokkal jobban megsérült a térségben, mint az atomerőművek.

A japán fővárost árammal ellátó, Tokiótól 240 kilométerre északra található egyik fukusimai atomerőműben négy dolgozó megsebesült a szombati robbanásban.   Az APA osztrák hírügynökség által megszólaltatott Helmut Rauch professzor, a bécsi atomtudományi intézet vezetője szerint valószínűleg vegyi robbanás történt. Az erőműben feltehetően a vészhűtés sem működött már. "Egy bizonyos pontnál a víz elbomlik, és hidrogén keletkezik, amely oxigénnel vegyülve rendkívüli robbanékonyságú (robbanógáz). Legtöbbször ez a fő oka annak, hogy ilyenkor vegyi robbanás történik" - részletezte a szakértő.

Az osztrák Meteorológiai és Geodinamikai Központi Intézet (ZAMG) számításai szerint nem jelent veszélyt Európára nézve a fukusimai erőműben bekövetkezett robbanás. Az intézet a Bécsben székelő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) adatai alapján modellezte a radioaktív felhő lehetséges mozgását. A számítások szerint a felhőt a szél északkeleti irányban a nyílt tenger felé sodorja, ahol nagyon le fog csökkenni a koncentrációja. E modellezés szerint nincs veszély Európára nézve - állapította meg jelentésében az osztrák hírügynökség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?