Fokozódtak a harcok Jemenben

<p>Fokozódtak a harcok vasárnap Jemenben, Szanaában és Ádenben is heves összecsapások voltak, miközben az ország külügyminisztere elutasította a felkelőkkel való béketárgyalásokat.</p>

A fővárosban, a síita húszi felkelők által ellenőrzött Szanaában helyi lakosok szerint legalább öt légicsapás ért katonai állásokat az elnöki palota közelében.

A déli Ádenben beszámolók szerint a város fő kikötője mellett külföldi hadihajók lőtték a húszik állásait, a városban pedig heves összecsapások folytak szunnita milíciák és síita felkelők szárazföldi erői között. Szintén heves harcokról érkeztek jelentése a déli Dalea tartományból is, ahol egy szunnita milícia légi támogatással visszaszorította a húszikat.

 

Jemenben az elmúlt hetekben több mint ezren haltak meg az Irán támogatását is élvező síita húszi lázadók fegyveres előrenyomulásában, illetve a Szaúd-Arábia vezette nemzetközi koalíció húszik elleni légicsapásaiban. A konfliktusban a húszikat támogatják az Ali Abdalláh Szálehhez, a 2011-ben az arab tavasz során megdöntött volt jemeni államfőhöz hű erők is. Abed Rabbo Manszúr Hádi jelenlegi államfő külföldre menekült, sok szakértő már humanitárius válságról beszél az országban kialakult helyzet miatt.

A húszik a héten közölték, az ENSZ által irányított béketárgyalásokat akarnak indítani a válság rendezéséről. Száleh pénteken szintén arra hívta fel a feleket, hogy üljenek asztalhoz.

A tárgyalást azonban vasárnap Rijád Jászín külügyminiszter elutasította, azt mondta, addig nem tárgyal a húszikkal, amíg azok nem vonulnak ki az általuk elfoglalt területekről. A Londonban tartózkodó miniszter azt is leszögezte, hogy Szálehnek nincs helye a tárgyalóasztalnál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?