ÖSSZEFOGLALÓPeking. Az idősek helyére fiatalabbak kerültek. Ezt Hu Csin-tao eddigi pártfőtitkár, de még hivatalban lévő államelnök mondta tegnap Pekingben, ahol befejezte munkáját a Kínai Kommunista Párt (KKP) XVIII.
Fiatalítás a legfelsőbb kínai vezetésben
ÖSSZEFOGLALÓ
Peking. Az idősek helyére fiatalabbak kerültek. Ezt Hu Csin-tao eddigi pártfőtitkár, de még hivatalban lévő államelnök mondta tegnap Pekingben, ahol befejezte munkáját a Kínai Kommunista Párt (KKP) XVIII. kongresszusa, miután megválasztották a párt új központi bizottságát és fegyelmi ellenőrző bizottságát. Hu úgy vélte, a kongresszus eredményei történelmi jelentőségűek, a jelenre vonatkozóan és hosszú távra szólóan is meghatározzák „a kínai sajátosságokkal épülő szocializmus fejlesztésének útját, a pártépítést”.
A hivatalos jellemzés szerint a világ legnagyobb – 82 milliós – pártjának kongresszusát „a mérsékelten virágzó társadalom építésének döntő szakaszában” tartották meg. A beszámolók külön is kiemelik: a pártalkotmányba beemelték a környezetvédelem támogatását, s ezzel ezt a területet az ország fejlesztési tervében kiemelt szerephez juttatták.
Az új központi bizottság tagjai közé választották Hszi Csin-pinget, a főtitkári poszt várományosát és Li Ko-csiangot, aki eddig is a párt politikai bizottsága állandó bizottságának tagja volt, s jövőre a kormányfői székbe készül. A pártalkotmány nem írja elő a többes jelölést a pártfőtitkár személyére. A poszt egyetlen és egyértelmű esélyese az említett Hszi Csin-ping jelenlegi alelnök, a KB titkárságának korábbi vezetője. Mindez azt jelenti, hogy Hszi kapja majd az elnöki posztot is.
A KKP új központi bizottsága mai ülésén választja meg politikai bizottságát, annak állandó bizottságát, valamint a főtitkárt. Ugyancsak a KB dönt a párt jelentős befolyással bíró Központi Katonai Bizottságának (KKB) személyi összetételéről. Ennek elnöke rendszerint a pártfőtitkár, de korábban a hatalomátadás folyamatát elhúzó gyakorlatra is volt példa, így 1987-ben Teng Hsziao-pingl és 2002-ben Csiang Cö-min esetében. Ők két évvel később adták át a KKB elnökségét utódjuknak. (MTI, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.