Ferenc pápa fogadta Blinkent az amerikai püspöki kar vitatott döntése nyomán

Ferenc pápa Blinken

Ferenc pápa hétfőn fogadta Anthony Blinken amerikai külügyminisztert az amerikai püspöki kar vitatott felvetése nyomán, amelynek értelmében megtagadhatják az abortuszt támogató politikusok áldoztatását, így akár Joe Biden amerikai elnök esetében is.

A Szentszék szűkszavú közleménye szerint a mintegy negyvenperces megbeszélés barátságos légkörben folyt az Apostoli Palotában. A katolikus egyházfő a tanácskozás során felidézte 2015-ben, az Egyesült Államokban tett látogatását is.

Blinken a Biden-kormányzat legmagasabb rangú tisztségviselője, akivel a pápa találkozott az új amerikai elnök januári beiktatása óta.

Az amerikai diplomácia vezetője nem sokkal korábban Pietro Parolin bíboros szentszéki államtitkárral és Paul Richard Gallagher érsekkel, vatikáni külügyminiszterrel is egyeztetett.

Hírügynökségek emlékeztettek, hogy Blinken szentszéki látogatására nem sokkal azt követően került sor, hogy az amerikai katolikus püspökök egy, az áldoztatással kapcsolatos nyilatkozattervezet elkészítéséről szavaztak, amely intést tartalmazna olyan katolikus politikusok számára, mint Biden, akik nyilvánosan támogatják a nők abortuszhoz való jogát dacára annak, hogy személyesen ellenzik a terhesség művi megszakításának gyakorlatát. A püspökök annak ellenére szavaztak a dokumentum elkészítéséről, hogy a Vatikán figyelmeztetett, az mélyen megoszthatja a társadalmat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?