Ferenc pápa: fegyverek helyett a józan ész legyen az országok közötti kapcsolatok rendezőelve

Ferenc pápa k

Az országoknak fegyverek helyett a józan ész segítségével kell rendezniük egymás közötti kapcsolataikat – szögezte le szerdán Ferenc pápa, a XXIII. János pápa latinul Pacem in Terris (Békét a Földön) kezdetű enciklikájának hatvanadik évfordulója alkalmából a Szent Péter téren tartott általános audienciáján.

A pápa rámutatott arra, hogy amiként az emberek közötti kapcsolatokat sem fegyverek szabályozzák, úgy az államoknak sem fegyverekkel kell rendezniük vitás kérdéseiket, hanem a józan észt, tehát az igazságot, az őszinteséget és az együttműködést kell alapul venniük.

„Az enciklika valódi áldás volt, fénysugár a sötét felhők közepette” – fogalmazott a pápa a pásztorlevél közzététele idején dúló hidegháborúra, elsősorban a kubai rakétaválságra célozva.

Az egyházfő hangsúlyozta: a korszakalkotónak számító enciklika üzenete napjainkban is rendkívül fontos, hozzátéve, reméli, hogy a világ mostani vezetői is megfogadják.

Az audiencián az egyházfő emellett ismét imádkozott Ukrajnáért és a hívőket is erre kérte, az audienciára érkezett lengyel zarándokokhoz pedig anyanyelvükön is szólt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?