Ferenc pápa: egy hét múlva karácsony, álljunk meg egy pillanatra!

Vatikánváros |

<p>Jövő vasárnap karácsony lesz, a következő héten találjunk egy pillanatot arra, hogy megálljunk és csendet találjunk - mondta Ferenc pápa advent utolsó vasárnapján, a Szent Péter téren délben tartott beszédében.&nbsp;</p>

Ferenc pápa hozzátette, a karácsony üzenetén való gondolkodásban segít, ha elképzeljük, miként tartott Szűz Mária és József Betlehembe, vagyis elképzeljük útjukat, fáradozásukat, de örömüket, meghatódottságukat és aggodalmukat is, hogy helyet találjanak a születendő gyermeknek. 

"Próbáljunk meg belépni az igazi karácsonyba, amely Jézus születése, hogy részesülhessünk ennek az ünnepnek a kegyelmében, amely a szeretet, az alázat, a gyengédség kegyelme" - mondta a katolikus egyházfő, aki egyúttal köszönetet mondott a 80. születésnapjára a világ minden részéből érkezett köszöntésekért. 

Ferenc pápa az idén is személyesen vezeti a Vatikán karácsonyi szertartásait. December 24-én este a Szent Péter-bazilikában mutat be szentmisét, december 25-én délben ünnepi beszédet mond a Szent Péter téren, és Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?