Ferenc pápa a Santa Maria Maggiore-bazilikában imádkozott

Róma |

<p>Ferenc pápa csütörtök reggel a római Santa Maria Maggiore-bazilikában imádkozott.</p>

Szerda este - megválasztása után - az új egyházfő bejelentette, hogy pápasága első napján magánlátogatást tesz egy római Mária-kegyhelyen. 

    Ferenc pápa csütörtök reggel nyolc órakor elhagyta a Vatikánt, és fél órát a Santa Maria Maggiore-bazilikában imádkozott. A pápa a bazilika oldalsó bejáratán távozott, megkerülve a rá váró fotósokat.      Amikor elterjedt a híre, hogy az előző este megválasztott egyházfő elhagyta a Vatikánt és Róma központjában, a pápai államtól autóval kevesebb mint fél órára levő Santa Maria Maggioréban van, azonnal hívők mintegy száz fős csoportja gyűlt össze a bazilika bejáratánál, ennél jóval több újságíróval, illetve fotóssal együtt.      A pápa nem a megszokott egyházfői SCV1 vatikáni rendszámú gépkocsival utazott, hanem egy másik, nem az egyházfőknek fenntartott vatikáni autó vitte.       A Santa Maria Maggiore a Szűz Máriának szentelt legnagyobb római templom, melyet Bergoglio bíboros eddig minden római tartózkodása alatt felkeresett.      Az egyházfő a bazilikában a Római nép üdvösségére szentelt (Salus Populi Romani) kápolnában fél óráig imádkozott. Elénekelte a Salve Regina (Üdvözlégy királynő) Mária-éneket. Megállt V. Pius pápa sírjánál is. Egyenként köszöntötte a bazilikában szolgáló papokat, akiket későbbi nyilatkozataik szerint kora reggel értesítettek a pápa érkezéséről.      "Legyetek könyörületesek!" - mondta Ferenc pápa a gyóntatópapoknak.      Az egyházfő elkerülte a sajtót, de amikor kilépett a bazilika oldalajtóján, üdvözölte a közeli iskola ablakaiból neki kiabáló diákokat.     Az egyházfőt elkísérte Georg Gänswein a pápai ház prefektusa, XVI. Benedek pápa személyi titkára.      Sajtófeltételezések szerint Ferenc pápa talán már ma találkozik XVI. Benedekkel Castel Gandolfóban, miután megválasztása után "mielőbbi találkozóról" beszélt a nyugalmazott egyházfővel.      Ferenc pápa délután a Sixtus-káponában koncelebrál misét a pápaválasztó bíborosokkal, köztük Erdő Péter esztergom-budapesti érsekkel.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?