Félszemű skót idiótának nevezték a tévében a brit kormányfőt

London |

<p>"Félszemű skót idiótának" nevezte Gordon Brown brit kormányfőt a BBC televízió egyik legismertebb műsorvezetője, aki eddig sem megfontolt kijelentéseiről volt híres.</p>

Jeremy Clarkson, aki a Top Gear (Csúcssebesség) című, igen népszerű autós magazinműsort vezeti a BBC-ben, a pénteki brit sajtó terjedelmes beszámolói szerint a program ausztráliai bemutatóján fejtette ki kevéssé hízelgő véleményét Brownról.
    Clarkson helyi újságírókkal csevegve azt mondta, hogy az ausztrál miniszterelnök, Kevin Rudd legalább beismerte a gazdasági bajok súlyosságát. - Nekünk azonban itt van ez a félszemű skót idióta, aki azt hajtogatja, hogy minden rendben ... tudjuk, hogy hazudik, de ő csak mondja a magáét.
    Az 58 éves Brown a skóciai Glasgow-ban született, és még diákkorában, egy rögbibaleset következtében bal szemére elvesztette látását. Ez teljesen közismert tény Nagy-Britanniában, és a kormányfő gyakran a saját példájával illusztrálja az ingyenes brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) hatékony működését. Sokszor elmeséli ugyanis, hogy a baleset után csaknem teljesen megvakult, de az NHS orvosai hősies erőfeszítéssel egyik szemét meg tudták menteni.
    Clarkson sértő kijelentését sem a miniszterelnöki hivatal, sem a BBC nem kommentálta, skót politikai körökben azonban hatalmas felháborodást keltett a durva elszólás.
    Iain Gray, a kormányzó Munkáspárt skóciai tagozatának vezetője kijelentette, hogy Clarkson nem a kormányfőt, hanem önmagát minősítette. A Labour egyik skóciai parlamenti képviselője "megbocsáthatatlannak" nevezte a világszerte ismert műsorvezető szavait.
    A 48 éves Clarkson a pénteki Daily Mirror ismertetése szerint mindazonáltal nem elégedett meg Brown sértegetésével. A műsor nagy-britanniai epizódjainak forgatásaira meghívott közönség tagjait "majmoknak" nevezte, és kijelentette: ha a program készítéséhez szerződtetett francia motoros kaszkadőrök valamelyikét halálos baleset érné, "attól még nem dőlne össze a világ, hiszen ezek csak franciák".
    Clarkson eddig is közismert volt botrányos megnyilvánulásairól. Nemrég például a Top Gear egyik adásában a kamionsofőrök napi munkájának egyhangú jellegét úgy illusztrálta, hogy "sebességet váltanak, tükörbe néznek, sebességet váltanak, megölnek egy prostituáltat, sebességet váltanak, fékeznek, gázt adnak, megint megölnek egy prostituáltat..."
    A műsor után több száz nézői panasz futott be a BBC-hez.
    Az öntörvényű médiaszemélyiség néhány éve Malajziában okozott nagy felháborodást, amikor az egyik helyi autótípusról azt mondta: a jármű úgy néz ki, mintha "dzsungellakók" készítették volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?