Felszámolták az Iszlám Állam egyik nyugat-európai toborzósejtjét

Madrid |

<p>Spanyolországban, Németországban és Belgiumban működő, szélsőséges propagandát terjesztő, toborzó és aktív iszlamista terroristasejtet számoltak fel a három ország hatóságai közös akciójukban, öt embert tartóztattak le - közölte a spanyol belügyminisztérium szerdán.</p>

A tárca közleménye szerint a "tökéletesen strukturált szervezetet alkotó" sejt tagjai közül Spanyolországban három, Németországban és Belgiumban egy-egy embert fogtak el, négyen spanyol állampolgárok, egy pedig marokkói.

A sejt az Islam en Espanol nevű, spanyol nyelvű csoportot hozta létre és működtette az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon, amelyet több mint 32 ezren követtek, főként spanyol anyanyelvű felhasználók. A követők száma hetente körülbelül 500 érdeklődővel gyarapodott.

A csoportban vallásos, radikális elemekkel és megjegyzésekkel átszőtt szövegeket, üzeneteket, kommenteket publikáltak, dicsőítették az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet harcosait és tetteit. Videofelvételeket, fényképeket tettek közzé, némelyiket különösen kegyetlen tartalommal.

A nyomozás megállapításai szerint a csoport terrortámadások elkövetésére próbált ösztönözni, lázított az IÁ ellenségeivel szemben, és nagyon tudatosan alkalmazta az információs terror néven ismert háborús taktikát.

Igyekeztek felkutatni és beszervezni a könnyen radikalizálható személyeket, publikációikat az adott ország és célcsoport - főként a fiatal muszlimok - tartalomfogyasztási szokásaihoz próbálták alakítani. Például a nyelvhasználatban is arra törekedtek, hogy az üzenetek őket érjék el - részletezte a belügyminisztérium.

A toborzás mellett a csoport abban is közreműködött, hogy a beszervezett tagok megkapják mindazokat az információkat, amelyek megkönnyítik eljutásukat  a konfliktuszónákban az Iszlám Állam által felügyelt területekre, ahol harcosokká képezhetik ki őket.

A spanyol belügyminisztérium közleményében hangsúlyozta: a most megsemmisített csoport célja volt, ahogy az Iszlám Államé is, hogy megnyilvánulásaival állandó bizonytalanság érzetét keltse az emberekben, és ezzel destabilizálja a nyugati társadalmat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?