Felrobbantották a terroristanő házát

Moszkva. Ismeretlen tettesek felrobbantották a tegnapra virradóra a moszkvai túszdrámában részt vett egyik terroristanő házát a csecsenföldi Acshoj-Martan körzetben.

Moszkva. Ismeretlen tettesek felrobbantották a tegnapra virradóra a moszkvai túszdrámában részt vett egyik terroristanő házát a csecsenföldi Acshoj-Martan körzetben. A színház ostromában agyonlőtt 29 éves nő rokonait – két nőt és egy gyermeket – álarcos támadók tuszkolták fel egy teherautóra, majd kellő távolságtól az időközben felrobbantott háztól szabadon engedték őket. Az akcióért senki nem vállalta a felelősséget. Megfigyelők egyaránt elképzelhetőnek tartják, hogy a szövetségi erők kötelékébe tartozó katonák hajtották végre a támadást, illetve hogy szakadár fegyveresek akarták tovább szítani az indulatokat a robbantással. Abdul-Hakim Szultigov, az orosz elnök csecsenföldi emberi jogi megbízottja tegnap bejelentette, hogy a hatóságok nyomozást indítottak a bűncselekmény kapcsán. Közlése szerint a támadás után őrizet alá helyezték valamenynyi terrorista családjának otthonát. Szultigov a merénylet kapcsán közölte: a család címét csak a szövetségi hivatalok tudták, illetőleg azok a szakadár vezetők, akik Moszkvába küldték a terroristákat. Elítélte az akciót Aszlanbek Aszlahanov, az orosz törvényhozás alsóháza, az állami duma csecsen képviselője is. Szerinte a szülők nem felelősek gyermekeik, a gyermekek szüleik vétkeiért. Úgy vélte: bárki követte el a merényletet, csak azt érte el, hogy valószínűleg még több ember fog majd fegyvert a köztársaságban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?