Feloldják a rendkívüli állapotot Franciaországban

<p>Július 26-án feloldják a tavaly november 13-i merényleteket követően életbe léptett rendkívüli állapotot Franciaországban - jelentette be csütörtökön Francois Hollande francia államfő, aki egyben hangsúlyozta, a terrorizmus jelentette fenyegetés továbbra is fennáll.</p>

A francia elnök a francia forradalom kitörésének napjáról megemlékező július 14-i katonai parádét követően beszélt erről.
   

Hollande szerint "nem tarthatjuk fenn örökké a rendkívüli állapotot." "Van-e ugyanakkor fenyegetés? Igen." - tette hozzá.
   

A francia államfő továbbá elmondta: katonai tanácsadókat küldenek Irakba, hogy segítsenek az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet helyi fellegvárának a visszafoglalásában. Ez a dzsihadista szervezet jelentkezett korábban a 130 áldozatot követelő párizsi támadások elkövetőjeként is.
   

Emellett Hollande ismét arra sürgette Theresa May új brit miniszterelnököt, hogy mihamarább kezdje meg a tárgyalásokat az Egyesült Királyság kilépéséről az Európai Unióból.
   

A Franciaországban elrendelt rendkívüli állapot egyebek mellett lehetőséget ad a rendőrségnek arra, hogy házi őrizetben tartson minden olyan embert, akinek tevékenysége megzavarhatja a közrendet, éjjel-nappal házkutatást tarthat bírói engedély nélkül, és gyülekezési tilalmat rendelhet el.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?