Fellegi Tamás december 15-től lesz tárca nélküli miniszter

Budapest |

<p>Fellegi Tamás december 15-i hatállyal tölti be a tárca nélküli miniszter posztot - derült ki a gazdasági és informatikai bizottság, valamint a számvevőszéki és költségvetési bizottság együttes ülésén csütörtökön.</p>

A távozó nemzeti fejlesztési miniszter az új poszt jelöltjeként a bizottságok ülésén azt mondta: a kormány arról döntött, hogy átszervezi a kormányzati munkamegosztást és olyan tárcanélküli miniszteri posztot hoz létre, amely a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) folytatandó tárgyalásokat vezeti, de feladatai között nemcsak a készülő pénzügyi keretmegállapodás előkészítése szerepel, hanem a külföldi pénzintézetekkel való kapcsolattartás is.

Fellegi Tamás úgy fogalmazott: az IMF-EU-tárgyalások kapcsán a feladata lesz majd a tárgyalások végig vitele, a tárgyalási pozíció előkészítése, a kormányzati feladatok összehangolása, a megállapodás-tervezet kormány elé terjesztése, a végrehajtás ellenőrzése.

Jelezte még, több minisztérium munkáját kell majd összefognia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?