Felháborodás az ajándék láttán

A The Mail On Sunday című brit hetilap Mike Oldfield 1973-as Tubular Bells című lemezét ajándékként csomagolta egyik májusi számához.

A The Mail On Sunday című brit hetilap Mike Oldfield 1973-as Tubular Bells című lemezét ajándékként csomagolta egyik májusi számához. A zenész perrel fenyegette meg a szerkesztőséget, mivel a kiadás az engedélye nélkül történt, de mint kiderült: szerzői jogok nem sérültek, Nagy-Britanniában semmi sem tiltja az újságoknak az albumok ilyesfajta felhasználását. „Ez olyan, mintha kölcsönadnék valamit, és összetörve kapnám vissza. Sajnos ebbe muszáj belenyugodnom” – nyilatkozta Oldfield. A The Mail On Sunday főszerkesztője viccesen megjegyezte, hogy az érintett még nyert is az akcióval, hiszen jelentős jogdíjat kap, ráadásul a publicitás segített a korongnak, a lap megjelenését követő heten ugyanis kilencszáz példányt adtak el belőle hivatalosan a boltokban, az ezt megelőző héten pedig csak hatszázat. (pj, d)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?