Felfüggesztették a tévécsatornák működését, mert álhíreket közöltek az ukrajnai háborúról

tv

Moldova a szükségállapot idejére felfüggesztette hat televíziós csatorna működési engedélyét, mert megítélése szerint nem korrektül tudósítottak az ukrajnai eseményekről – közölte a kormány pénteken a honlapján.

Miután nem hitelesen számolnak be az országban történtekről, illetve az ukrajnai háború eseményeiről, a szükséghelyzet idejére felfüggesztik hat audiovizuális sajtóorgánum sugárzási engedélyét. Ezek a Pervij v Moldove, a RTR-Moldova, az Accent-TV, az NTV-Moldova, a TV-6 és az Orhei-TV – áll a kormány közleményben.

A TASZSZ orosz állami hírügynökség jelentése szerint ezek orosz műsorokat sugározó, illetve ellenzékinek számító moldovai csatornák.

Moldovában februárban vezették be a szükségállapotot Ukrajna orosz megtámadása miatt. Ebben az időszakban korlátozták az oroszországi televíziók műsorainak sugárzását, illetve blokkolták a Sputnik Moldova hírportált és más portálokat.

A moldovai főügyészség kilátásba helyezte, hogy nyomozást indítanak több ember ügyében, akiket az ukrajnai események inkorrekt tudósításával gyanúsítanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?