Tovább nőtt a genovai hídomlás áldozatainak száma

genovai hídomlás
Genova |

Negyvenkettőre nőtt a genovai hídomlás áldozatainak száma, és többen eltűntek - közölte szerdán Francesco Cozzi genovai főügyész a RAI közszolgálati televízióval.

Cozzi tudatta, hogy ez valószínűleg még mindig nem az áldozatok végleges száma. A RAI szerint továbbra is mintegy tíz eltűntet tartanak nyilván a hatóságok, a kórházban ápolt 15 sérült közül pedig kilencnek súlyos az állapota.

A RAI közszolgálati televízió híradása már korábban 38 halálos áldozatról számolt be, de ezt nem sokkal később maga Salvini cáfolta. A híradás szerint továbbra is mintegy tíz eltűntet tartanak nyilván a hatóságok, a kórházban ápolt 15 sérült közül pedig kilencnek súlyos az állapota.

A La Repubblica című olasz lap értesülése szerint a halottak között van három - 8, 12 és 13 éves - gyerek. 

Kedd délben leszakadt Genovában egy autópályahíd középső, 80 méter hosszú szakasza, a hatóságok szerint 30-35 személygépkocsi és három teherautó zuhanhatott a 45 méteres mélységbe 

A tragédia az A10-es autópálya Morandi nevű hídjával történt, amely a francia határ közelében van, és üdülőhelyekhez is vezet. Több szemtanú elmondása szerint az omlás előtt villám csapott a hídba, de ezt hivatalos forrás nem erősítette meg. 

A Morandi híd állapotával kapcsolatban ellentmondásos információk kerültek a híradásokba szerdára virradóra. Az AFP hírügynökség úgy tudja, hogy már megépítésétől kezdve szerkezeti problémák voltak a híddal, rendszeresen ki kellett javítani rajta a repedéseket és az elmálló betont. A híd fenntartója, az Autostrade (ASPI) szerint viszont a tragédia teljesen váratlanul következett be, semmi jel sem utalt arra, hogy a híd veszélyes, ráadásul folyamatosan ellenőrizték az állapotát.

A politikusok a tragédia felelőseinek megbüntetését követelik. Edoardo Rixi, az infrastruktúráért felelős miniszterhelyettes az ANSA olasz hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: szerinte az egész hidat el kell majd bontani, ami súlyos közlekedési problémát fog okozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?