Fehérorosz elnökválasztás – Babiš: meg kell ismételni a voksolást

Andrej Babiš

Nemzetközi megfigyelők jelenléte mellett meg kell ismételni a fehéroroszországi elnökválasztást – jelentette ki Andrej Babiš cseh miniszterelnök péntek reggel a Twitteren.

A cseh kormányfő leszögezte, hogy a megismételt választást átlátható módon kell lebonyolítani. Emellett azt is tudatta, hogy egyeztetett Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, és azt fogják javasolni Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének, hogy az EU állam-, illetve kormányfői sürgősen tartsanak videokonferenciát a fehérorosz választás miatt.

Andrej Babišhoz hasonlóan új választásokat, illetve Minszk elleni uniós szankciókat követelt pénteken Jean Asselborn luxemburgi és Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter is.

Az EU-nak azt az álláspontot kell képviselnie, hogy a fehéroroszországi választások törvénytelenek voltak, az eredményt meghamisították – fogalmazott a Deutschlandfunk német rádiónak adott nyilatkozatában Asselborn, aki szerint Fehéroroszország diktatúra, és ami az országban történik, az állami terrorizmussal egyenlő.

A luxemburgi külügyminiszter a lehetséges szankciók között említette beutazási tilalom életbe léptetését azokkal szemben, akik felelősek a történtekért, illetve esetleges külföldi javaik befagyasztását.

Szankciókat sürgetett Fehéroroszország ellen Ausztria külügyminisztere is. Az ORF osztrák rádiónak nyilatkozva Schallenberg hangsúlyozta: a szankcióknak azok ellen kell irányulniuk, akik felelősek a tüntetőkkel szembeni erőszakért, az önkényes letartóztatásokrét és az internet blokádjáért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?