Ezrek hallgatták a Notre Dame harangjait

Párizs |

<p>Több ezren gyűltek össze szombat délután a párizsi Notre Dame katedrálisnál, hogy meghallgathassák a székesegyház kilenc új harangjának első játékát.</p>

 

Az egy és két méter átmérőjű új harangokat január végén szállították egy normadiai műhelyből Párizsba: a kisebbeket ott készítették, a legnagyobbat, amely 6,23 tonnát nyom, a hollandiai Astenben.     Az új haragok egy évig készültek, és várhatóan 200-300 évig szolgálnak majd a gótikus művészet gyöngyszemének tartott 850 éves párizsi székesegyházban. A harangcsere mintegy 2 millió euróba került, amit adományokból finanszíroz a katolikus egyház.    A harangokat februárban megáldotta André Ving-Trois, Párizs érseke, és egy hónapon át a templom főhajójában voltak kiállítva. Szombaton szólaltak meg először együtt a déli toronyban lévő, 330 éves, 13,2 tonnás Emmanuel nevű haranggal. Ez az egyetlen harang, amely túlélte a Notre Dame viharos történelmét, és ezt tartják az egyik legszebb hangú harangnak Európában.     A 18. század vége, a francia forradalom óta a Notre Dame-nak hiányos volt a harangsora. Négy harang 1856 óta volt a helyén, de valamennyi gyorsan elhasználódott, mivel rossz minőségű anyagból készültek. Megváltozott a hangzásuk, és diszharmóniában voltak Emmanuellel.     Az Astenben készült legnagyobb harang került Emmanuel mellé a déli toronyba, a többi nyolc harangot az északi toronyba függesztették fel.    Az ünnepélyes harangjátékon részt vett Párizs érseke és Bertrand Delanoe, a francia főváros polgármestere. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?