A sárga mellényesek akciójapár nap alatt országos megmozdulássá nőtte ki magát TASR/AP-felvétel
Ezer útblokáddal tiltakoznak a franciák, a tüntetők közé hajtott egy pánikba esett nő
Elképesztő tragédia: pánikba esett az úttorlasz miatt egy nő, aki a gyerekét akarta orvoshoz vinni, és a tüntetők közé hajtott.
Először szerveztek civilek tiltakozó megmozdulást Franciaországban az üzemanyag adójának emelése ellen. Mintegy ezer helyen ötvenezren tiltakoznak - közölte a francia belügyminisztérium. Egy tüntető meghalt a francia Alpokban, amikor egy pánikba esett autós megpróbált áthajtani egy útblokádon.
Az interneten felháborodott autósok által néhány hete indított, a láthatósági mellényről elnevezett sárga mellényesek mozgalma nagyobb útkereszteződések, benzinkutak, bevásárló központok, repülőterek, pályaudvarok, autópályák le- és felhajtóinak elfoglalására, valamint a párizsi körgyűrűn forgalomlassító akciókra kérték az autósokat szombat reggel 7 órától az üzemanyagok környezetvédelmi adójának jövőre tervezett emelése miatt.
A belügyminisztérium összesítése szerint délig mintegy 50 ezren tiltakoztak ezer helyszínen, de eddig egyetlen várost vagy gazdasági központot sem zártak le teljesen a tüntetők.
A baleset Pont-de-Beauvoisin településen történt, ahol egy gyerekét orvoshoz szállító nő pánikba esett, és a tüntetők közé hajtott, amikor azok elkezdték ütögetni a gépkocsiját. Egy ötven év körüli tüntető nő a helyszínen életét vesztette. Az autót vezető nőt őrizetbe vették.
Arrasban is történt hasonló baleset, de ott az elgázolt személy nem halt meg. Eddig 16-an sérültek meg országszerte, Grasse városában egy rendőrt gázoltak el, aki könnyebb sérülést szenvedett.
A tüntetés joga mindenkit megillet, de kell valamilyen minimális szervezettséget adni a tüntetésnek, hogy ilyen tragédiák ne történjenek - figyelmeztetett Christophe Castaner belügyminiszter.
A kormány nagyon óvatosan, mivel kiszámíthatatlan a spontán tiltakozás mérete.
„Nagyon figyelmesek és óvatosak leszünk, hogy a tiltakozáshoz való jogot tiszteletben tartsuk, de a közlekedési szabadságot szavatolni kell” - mondta Edouard Philippe miniszterelnök.
Tiltakozni lehet, de lebénítani az országot, amikor a mentőautóknak muszáj közlekedniük, amikor mindenki szeretne holnap közlekedni, az természetesen elfogadhatatlan - tette hozzá.
Jövőre a gázolaj áfája literenként 6 és fél centtel, a benziné pedig 2,9 centtel emelkedik Franciaországban. A legszerényebb jövedelmű autósok az eddigi 2 ezer euró helyett 4 ezer eurós támogatást kapnak, ha energiatakarékosabb gépjárművet vásárolnak.
A spontán szerveződő és vezetők nélküli mozgalom láthatóan a politikai ellenzéket is meglepetésként érte: az ellenzéki politikusok szolidárisak a tiltakozókkal, de óva intenek a törvénytelen akcióktól.
Az Odoxa közvélemény-kutatóintézetnek csütörtökön és pénteken 1005 francia nagykorú állampolgár megkérdezésével készült felmérése szerint a franciák 74 százaléka támogatja a sárga mellényesek mozgalmát, akik néhány nap alatt a francia kormány gazdaságpolitikája elleni általános elégedetlenség jelképévé váltak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.