Salen. Európa katonailag továbbra is törpe, ezért növelnie kell védelmi kiadásait – jelentette ki George Robertson NATO-főtitkár a svéd központi védelmi és társadalomtudományi szövetség által rendezett tanácskozáson.
Európa katonailag továbbra is törpe
Salen. Európa katonailag továbbra is törpe, ezért növelnie kell védelmi kiadásait – jelentette ki George Robertson NATO-főtitkár a svéd központi védelmi és társadalomtudományi szövetség által rendezett tanácskozáson. Botrányosnak nevezte, hogy számos európai ország kormánya túl keveset költ katonai célokra, s amit mégis ilyenekre szán, annak jelentős része veszendőbe megy. Európának öszszesen mintegy kétmillió katonája van, mégis nehézséget okoz számára, hogy a Balkánon kiállítson és fenntartson egy 50 ezer fős kontingenst. „Nincsenek arra alkalmas repülőgépeink, hogy elszállítsuk Afganisztánba az ígért egységeket” – sorolta tovább a hiányosságokat, hozzátéve: „Ha el akarjuk kerülni, hogy az USA az egyoldalúság vagy az elszigetelődés felé forduljon, akkor egész Európának újfajta készséget kell tanúsítania arra, hogy kifejleszti hatékony válságkezelő képességét.” Robertson megfogalmazása szerint az európai politikusoknak előretekintőnek és a jelenleginél nagyvonalúbbnak kell lenniük ahhoz, hogy megvalósítsák az ambiciózus, de szükséges beruházásokat a korszerű, nagy találati pontosságú fegyverzet, hadászati szállítókapacitás és logisztika kialakítására. „A mai világban kevesebb hasznavehetetlen sorkatonára, kisebb dragonyos seregekre, kevesebb statikus támaszpontra és ugyancsak kevesebb statikus parancsnoki harcálláspontra van szükség” – jelentette ki. „A transzatlanti teherviselés megosztásához a megfelelő (anyagi) ráfordítások jelentik az egyetlen utat” – mondta, majd feltette a kérdést: ha ez nem sikerül nekünk, „vajon elvárhatjuk-e, hogy óceánon túli partnereink folytatják azt az együttműködést és egyeztetést, amely ötven éve alapja Európa biztonságának?”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.