Észak-koreai válság: Kim Dzsong Un kivár

Phenjan |

<p>Kim Dzsong Un észak-koreai vezető tájékoztatást kapott a hadserege által kidolgozott tervekről, amelyek értelmében rakétatámadást hajtanának végre a Guam amerikai külbirtok térségében - jelentette kedden a KCNA észak-koreai állami hírügynökség. A phenjani rezsim vezetője úgy fogalmazott, hogy még egy ideig figyelemmel kíséri az Egyesült Államok cselekedeteit, mielőtt döntést hozna az ügyben.</p>

Az észak-koreai vezető országa rakétaerőinek főhadiszállásán tett hétfői látogatásakor ugyanakkor aláhúzta, kész elrendelni a támadást, s úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok már érzi a "hurkot a nyaka körül", amit saját háborús csörtéje váltott ki. Hangsúlyozta: a Koreai-félszigeten kialakult feszültségek tükrében, az amerikaiak "józanul mérlegeljék mit nyerhetnek és mit veszthetnek".

Az Egyesült Államoknak, amely elsőként telepített nukleáris fegyvereket Észak-Korea közelébe, elsőként kell meghoznia a helyes döntést, és tettekkel igazolnia, hogy enyhíteni szeretne a Koreai-félszigeten kialakult feszültségeken, illetve el akar kerülni egy veszélyes katonai összecsapást - hangoztatta Kim Dzsong Un. Egyben azt is követelte, hogy Washington hagyjon fel az "arrogáns provokációkkal" és az "egyoldalú követelésekkel".

KOMMENTÁRUNK A TÉMÁBAN: A DAGI TÚL NAGY FALAT

James Mattis amerikai védelmi miniszter arra figyelmeztette hétfőn Észak-Koreát, hogy amennyiben rakétát indít az Egyesült Államok ellen, a konfliktus háborúvá szélesedhet.

Észak-Korea a múlt héten jelentette be, hogy fontolgatja négy ballisztikusrakéta indítását Guam irányába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?