<p>Három rövid hatótávolságú rakétát lőtt a tengerbe Észak-Korea csütörtökön, szinte egy időben azzal, hogy Ferenc pápa a szomszédos Dél-Koreába érkezett.</p>
Észak-Korea rakétákkal fogadta a pápát
Szöul |
Szöuli források szerint a keleti partról, Vonszanból indított rakéták 220 kilométert repültek, majd belehullottak a tengerbe. A névtelenül nyilatkozó tisztviselő szerint kísérleti indításról van szó. Észak-Korea idén már szokatlanul sok kísérletet végzett rövid hatótávolságú rakétákkal és tüzérségi lövedékekkel. A mostani indítás összefüggésben lehet azzal, hogy hamarosan újabb amerikai-dél-koreai hadgyakorlat kezdődik - ezek ellen Phenjan szinte rendszeresen rakétatesztekkel tiltakozik. Ferenc pápa most először jár Ázsiában egyházfőként, és utazásának egyik célja - korábbi vatikáni közlések szerint - hogy előmozdítsa a két Korea megbékélését. Északra a pápa nem látogat el, de a szöuli székesegyházban hétfőn tartandó miséjét a térség békéjéért ajánlja fel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.