Észak-Korea két héten belül újabb atombombát robbant

Tokió |

<p>Észak-Korea két héten belül végrehajtja harmadik föld alatti atomrobbantását, és már a vége felé jár az előkészületekkel - írja szombaton egy dél-koreai lap szöuli kormányforrásokra hivatkozva.</p>

A Csoszon Ilbo értesülései szerint egy kémműhold korábbi felvételein látszott, hogy egy újabb, atombomba elhelyezéséhez szükséges alagutat vájnak az Észak-Korea északkeleti részén fekvő kísérleti terepen. Az alagút bejáratnál hatalmas föld- és homokkupacok voltak a járat betemetéséhez. A legfrissebb felvételeken azonban ezek már nem látszanak, amiből a dél-koreai hírszerzés arra következtet, hogy az atomtöltetet már elhelyezték az alagút mélyén, és megkezdték a járat elzárását.

Észak-Korea eddig két kísérleti atomrobbantást hajtott végre. Mind a 2006-os, mind pedig a 2009-es föld alatti atomrobbantást nagy hatótávolságú rakéta felbocsátása előzte meg. Észak-Korea a múlt héten is felbocsátott ilyen rakétát, s azt állította, hogy azzal meteorológiai műholdat állít Föld körüli pályára. A felbocsátás kudarcot vallott, de így is felháborodást váltott ki szerte a világon.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?