Észak-Korea hallgat a két amerikai újságírónő peréről

Szöul |

<p>Az észak-koreai hatóságok nem  közöltek érdemleges információt arról a csütörtökön valószínűleg lezajlott perről, amelyet két amerikai állampolgárságú újságírónő ellen illegális határátlépés vádja alapján folytattak le.</p>

A KCNA hivatalos állami hírügynökség csütörtökön mindössze annyit hozott nyilvánosságra, hogy a tárgyalás helyi idő szerint délután kezdődik "a korábban megfogalmazott vádak alapján". Az esti órákban a világtól hermetikusan elzárkózó ország hírközlő szervei azonban nem tettek említést a per kimenetéről.

Az amerikai-koreai Euna Leet és a kínai-amerikai Laura Linget, a  kaliforniai Current TV munkatársait március közepén tartóztatták le illegális határátlépés és ellenséges tevékenység címén. A dél-koreai sajtó viszont úgy tudja, hogy az újságírók a Tumen folyó kínai oldaláról készítettek filmfelvételeket az észak-koreai határövezetről, s az északi határőrök a határt átlépve, kínai területen vették őket őrizetbe.

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi jogvédő szervezet szerint akár 10 évi kényszermunkára is ítélhetik a két újságírónőt.

Korábban felmerült az gondolat, hogy Al Gore volt amerikai alelnök, a Current TV alapítója Észak-Koreába utazik, hogy megpróbálja kieszközölni két munkatársának a szabadon engedését.

Ian Kelly, amerikai külügyi szóvivő csütörtökön közölte, hogy Washington álláspontja szerint el kell érni, hogy a két amerikai állampolgár visszanyerje szabadságát. Az ügy kényes mivolta miatt azonban nem óhajtott részletekbe bocsátkozni arról, hogy amerikai kormányzat mit tehet a két perbe fogott újságírónő érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?