Erdogant újraválasztották pártelnöknek a török kormánypárt kongresszusán

Ankara |

Újraválasztotta elnökének Recep Tayyip Erdogan török államfőt a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) szombati kongresszusán - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Erdogant a csaknem 1400 küldött egyhangúlag választotta pártelnöknek. Ezzel a török államfő tovább szélesítette hatalmát pártján belül és kívül egyaránt - írta beszámolójában a dpa német hírügynökség.

A török elnök harcias hangvételű beszédet tartott, melyben fogadkozott, hogy országa nem fogja hagyni magát megfélemlíteni sem az amerikai szankcióktól, sem a hitelminősítők rossz értékeléseitől. "Egyesek fenyegetnek bennünket a gazdaságon keresztül, szankciókkal, árfolyamokkal, kamatlábakkal és inflációval. Mi azt mondjuk nekik: kiismertük a játszmáitokat, és azt mondjuk nektek, fel is út, le is út. Nem fogunk kapitulálni azok előtt, akik stratégiai partnereinknek színlelik magukat, miközben Törökországot stratégiai célpontjukká teszik" - jelentette ki Erdogan.

A török elnök figyelmeztetése egyaránt szólt az Egyesült Államoknak és a Standard & Poor's, valamint a Moody's hitelminősítőnek. Utóbbiak szombaton ismét leminősítették Törökországot.

A pártkongresszust beárnyékolta Ankara viszálya Washingtonnal a Törökországban fogva tartott Andrew Brunson amerikai baptista lelkipásztor miatt. Brunsont 2016-ban Izmírben kémkedés és terrorizmus vádjával vizsgálati fogságba, majd néhány héttel ezelőtt házi őrizetbe helyezték. Donald Trump amerikai elnök a lelkipásztor azonnali szabadon bocsátását követeli. Trump "Ankara túszának" nevezte a tiszteletest. 

Augusztus elején Trump büntetőintézkedéseket rendelt el a török igazságügyi és a belügyminiszter ellen a Brunson-ügyben játszott szerepük miatt. Ezenkívül duplájára emelte a török acél- és alumíniumimportra kirótt vámilletéket. Ezzel leszállópályára küldte az amúgy is gyengélkedő török lírát. Csütörtökön Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter újabb szankciókkal fenyegette meg Törökországot. 

Az amerikai büntetővámok miatt Ankara jelentősen megemelte több amerikai importcikk, köztük gépkocsik, alkoholos italok és dohánycikkek vámját. Erdogan emellett bejelentette az amerikai elektronikai cikkek bojkottját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?