Erdogan szerint Törökország élen jár a sajtószabadság terén

erdogan
Ankara |

A sajtószabadság úttörőjeként említette hazája sajtóját a török elnök a "dolgozó újságírók" szerdán ünnepelt törökországi napján. 

A sajtószabadság, a legújabb kommunikációs technológiák, a közösségi média és az internetes újságírás tekintetében Törökország a vezető országok között van a világon - írta Recep Tayyip Erdogan az államfői hivatal internetes oldalán közzétett szövegben. 

Úgy fogalmazott: a nyilvánosságnak joga van a gyors, hiteles és pártatlan tájékoztatáshoz, és a demokráciában elengedhetetlen, hogy a média korlátozások nélkül tájékoztassa az embereket arról, hogy mi történik "országunk és a világ különböző szegleteiben". 

Erdogan szerint a szabad, átlátható és tisztességes média előfeltétele egy világra nyitott társadalomnak, amely figyelemmel tudja követni venni országa és az emberiség ügyeit, hozzájuk tud szólni, és nem menekül el a tények elől. 

"Annak ellenére, hogy politikai pályafutásom során a média időről időre nekem is kárt okozott, azért harcoltam és harcolok, hogy az eltérő hangok és kultúrák ki tudják fejezni magukat és nyugodtan kimondhassák gondolataikat" - fogalmazott.

Az államfő rámutatott: "Az újságírás nemcsak a hír átadásából áll, hanem véleménynyilvánítás is. Ugyanakkor azok, akik visszaélnek a gondolati szabadságot érintő érzékenységünkkel, félretájékoztató és manipulatív hírekkel nemzetünk testvériségét és államunk egységét próbálják meg tönkretenni". 

"Az a legfőbb kívánságom, hogy a dolgozó újságírók önmagukat fejlesztve és fáradozásuk érdemét elnyerve nyugodt munkakörülmények között tevékenykedhessenek" - írta Erdogan. 

Törökországban a 2016. július 15-ei puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapot keretében sok újságírót is előzetes letartóztatásba helyeztek, és megannyi sajtóorgánumot bezártak terrorpropaganda vádjával. 

 A Die Welt című konzervatív német lap törökországi tudósítóját, Deniz Yücelt például tavaly február óta tartják fogva vádemelés nélkül. A török újságírók szakszervezete szerint összességében 165 újságírót tartanak fogva az országban.

Erdogan szavaira reagálva a török sajtótanács a Cumhuriyet című lap szerint  felhívta a figyelmet arra, hogy "napról napra emelkedik a perbe fogott újságírók száma". A nem kormányzati szervezet hozzátette, január 10. nem a dolgozó újságírók napja, hanem azoké, akik többé nem dolgozhatnak.

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) sajtószabadságról készített rangsorában 180 ország között Törökország a 155. helyen áll.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?