Erdő Péter megáldotta Salkaházi Sára emléktábláját

Budapest |

<p>Erdő Péter bíboros áldotta meg Boldog Salkaházi Sára nemrégiben felállított emléktábláját szerdán a főváros IX. kerületében.</p>

A szertartáson, amelyen jelen voltak Salkaházi Sára rendjének, a Szociális Testvérek Társaságának tagjai is, a bíboros elmondta, hogy az „igazság, a szeretet példájáról való megemlékezés segít bennünket abban is, hogy most szabaddá váljon a lelkünk (...) emberibb lehessen körülöttünk a világ, és hogy Budapesten valóban otthon érezhessük magunkat.” Erdő Péter kitért arra, hogy az emléktáblát annak a háznak a falán helyezték el, ahonnan a nyilasok 1944. december 27-én hatodmagával elhurcolták Salkaházi Sárát.

A ház a IX. kerületi Bokréta utca 3-as szám alatt található. Salkaházi Sára (1899-1944) a Szociális Testvérek Társaságának volt a tagja. Mindvégig jellemző volt rá a szociális elkötelezettség, a nehézségek, a szenvedések tudatos vállalása. A magyarországi vészkorszak idején a szociális testvérek lehetőségeikhez képest mindent megtettek az üldözött zsidók védelmében. Bokréta utcai házuk menedékül szolgált számukra. A ház egyik alkalmazottja azonban feljelentést tett a nyilas hatóságoknál, ezért Salkaházi Sárát 1944. december 27-én hatodmagával elhurcolták, és társaival együtt, még aznap este agyonlőtték a Duna-parton. XVI. Benedek pápa 2006. április 28-án írta alá a Salkaházi Sára vértanúságát elismerő dokumentumot, a boldoggá avatást 2006. szeptember 17-én, szentmise keretében hirdették ki a budapesti Szent István-bazilika előtt.  (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?