EP-elnök: fennáll a veszélye, hogy Európában elszaporodnak a kis államok

Barcelona |

<p>Európában fennáll a veszélye annak, hogy elszaporodnak a kis államok, ezért nem akarja senki elismerni Katalónia függetlenségét - jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke egy vasárnap megjelent lapinterjúban.</p>

Még az éppen a Brexit folyamatával kínlódó Theresa May brit kormányfő is jelezte, hogy az Egyesült Királyság soha nem fogja elismerni a független Katalóniát - mondta Tajani az Il Messaggero című római napilapnak.

Az EP elnöke kifejtette: Spanyolország mindig is egységes állam volt, amely több autonóm régióból állt, amelyekben különböző népek éltek, akik ráadásul különböző nyelveken beszéltek, de mindannyian egy egységes állam részei voltak. Az államok gyengítésével nem erősítjük Európát - vélekedett Tajani.     Az EP elnöke elmondta: nincs hasonlóság a Katalóniában megtartott népszavazás és az észak-olaszországi Lombardiában és Venetóban vasárnap zajló véleménynyilvánító referendum között. Először is az olaszországi referendum legitim, nem ez volt a helyzet viszont Katalóniában. A katalánok függetlenségről szavaztak, míg Lombardiában és Venetóban a regionális autonómia erősítéséről szól a kérdés - mondta Tajani. Hozzátette: Spanyolországban nem az autonómiáról van szó, hanem arról, hogy Katalónia ki akarja kiáltani a függetlenségét a jogrenddel és a spanyol alkotmánnyal szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?