Új milliárdosa van Magyarországnak – elvitték minden idők legnagyobb ötöslottó-nyereményét

forint k

A nyertesnek a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kell jelentkeznie a pénzért.

Harminchárom hét halmozódás után egy játékos elvitte az ötöslottó eddigi legnagyobb nyereményét, 6,613 milliárd forintot, a nyertesnek a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kell jelentkeznie a nemzeti lottótársaságnál. Idén már harmadszor született telitalálat Magyarország legismertebb lottójátékán. 

A közlemény szerint utoljára negyed évszázaddal ezelőtt fordult elő, hogy egy éven belül kétszer volt csúcsnyeremény az ötöslottón, vagyis rendkívül ritka jelenség. A megnyert összeg utoljára idén februárban volt hasonlóan magas, és mostanáig a február 24-i telitalálat volt a játék legnagyobb kifizetett nyereménye.

A 300 millió forintot meghaladó nyeremények esetére a társaság külön telefonszámot, nagynyertes-vonalat tart fenn. A nyertes játékos telefonon történő jelentkezése során a lottótársaság munkatársának elsődleges feladata az, hogy a szelvényen lévő információk alapján meggyőződjön arról, valóban a nyertes van a vonal túloldalán. 

Ezután kerülhet sor a személyes találkozásra, amelynek keretében megvizsgálják az eredeti szelvény érvényességét. Amennyiben a beazonosítás sikeres, a személyes adatok egyeztetését követően megkezdődhet a kifizetési eljárás. A nyertesnek Magyarországon nyitott folyószámlával kell rendelkeznie, mivel a nagy összegű nyeremények kifizetése minden esetben banki átutalással történik. 

A Szerencsejáték Zrt. közleményében kitért arra, az eddigi nagy nyertesek a nyeremény felvételekor anonim módon kitöltött kérdőívek szerint úgy nyilatkoztak, hogy nem terveznek komolyabb változást a mindennapjaikban a nyeremény miatt, legfeljebb szabadságot vesznek ki és aztán visszatérnek a megszokott kerékvágásba. Arra a kérdésre, hogy mire költenék a pénzt, a legtöbben az ingatlanfelújítást vagy vásárlást, valamint az utazást, autót és a jótékony célt adták meg. Ha a nyertes nyitott rá, most is lesz lehetősége kitölteni az anonim kérdőívet – tették hozzá. 

A 2024. október 19-i sorsoláson az ötöslottón 3, 10, 12, 13, 33-as számokat megjátszó szelvény tulajdonosa 6 613 905 020 forintot nyert.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?