Első fokon hat év Rezešovának

Budapest |

<p>&nbsp;Hat év fogházbüntetésre ítélte négy ember halálát követelő ittas járművezetés miatt Eva Rezešová Varholíková szlovák állampolgárt pénteken első fokon, nem jogerősen a Gödöllői Járásbíróság.</p>

A nő az ítélet szerint a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható feltételesen szabadlábra, ebből leszámítják azt a 15 hónapot, amelyet eddig előzetes letartóztatásban töltött. A vádlottat bilincsben vezették be a tárgyalóterembe.    Eva Rezešová 2012. augusztus 21-én hajnalban ittasan, az M3-as autópályán, X5-ös BMW-jével mintegy 165 kilométeres óránkénti sebességgel hátulról belerohant egy személyautóba. A Fiat Puntó az ütközés után azonnal kigyulladt, és a benne ülő két házaspár meghalt.    A bíróság szóbeli indoklása szerint nem kizárható, hogy a sértettek járműve szabálytalan sávváltást hajtott végre közvetlenül a baleset előtt. Ugyanakkor a bíróság azt is kifejtette, hogy ha a vádlott az autópályán engedélyezett leggyorsabb, óránkénti 130 kilométeres sebességgel halad, akkor vagy fél méterrel a sértetti jármű előtt felveszi annak sebességét és nem ütköznek össze, vagy mintegy 10 kilométeres sebességkülönbséggel ütköznek, és abban az esetben a másik jármű utasai nem szenvednek halálos sérüléseket. Ezzel szemben a vádlott mintegy 165 kilométeres sebességgel haladt a négy halálos áldozatot követelő ütközéskor.     A bíróság a vádlottat öt évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.    A közúti veszélyeztetés vádpontja alóli felmentéssel kapcsolatban a bíró azt emelte ki, hogy azt nem a vádlott követte el.    Hantos Ádám ügyvéd, a sértettek jogi képviselője a szóbeli indoklás szünetében elmondta, hogy a több ember halálát okozó ittas járművezetés 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, tehát ebben az ügyben az elsőfokú ítéletben kiszabott szabadságvesztés lehetne súlyosabb is.     Az ügyvéd hozzátette: ha a vádlott szabályosan közlekedett volna, akkor nem lettek volna halálos áldozatai a balesetnek. Hantos Ádám hozzátette azt is, az eddig megismert tényállás alapján már biztosra vehető, hogy a polgári jogi, kártérítési felelősség egy másik eljárásban megállapítható.    A bíróság szóbeli indoklása még várhatóan órákig eltarthat.    Korábban az ügyész tíz évnél is súlyosabb szabadságvesztést indítványozott több ember halálát okozó ittas járművezetés és közúti veszélyeztetés miatt, a vádlott és védője ugyanakkor felmentést kért. A vádlott a bírósági eljárás megindításakor nem kérvényezte annak Szlovákiába való áthelyezését. Az ittassággal kapcsolatban arra hivatkozott, hogy csak előző nap ivott, az "eltéréseket" az arcüreggyulladására, köhögésére útközben beszedett gyógyszerek okozhatták, valamint az, hogy a karambol utáni sokkos állapotában meghúzta a mellette lévő, folyadékkal teli üveget, amelyben vodka volt.     Az ügyész korábbi állásfoglalása szerint a nő valójában közepes mértékű alkoholos befolyásoltság alatt vezette kocsiját, így ez a védekezés nem vehető figyelembe.     Szlovák sajtóhírek szerint a vádlott a kassai "Rezes klán" egyik tagja, Eva Varholíková Rezešová. Apja Alexander Rezeš a 1990-es években Vladimír Mečiar kormányának közlekedési minisztere, a kassai vasmű privatizációjának kulcsszereplője, az ország második leggazdagabb embere volt. A büntetőpert a szlovák média a helyszínen is nagy érdeklődéssel kísérte.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?