Elmenekült az Iszlám Állam vezetője Moszulból

Moszul |

<p>Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetője elmenekült Moszulból - jelentette hétfőn a Ria Novosztyi orosz hírügynökség az iraki hadsereg közlésére hivatkozva.</p>

Az iraki fegyveres erők sajtóosztályának közlése szerint hírszerzési források megerősítették, hogy Abu Bakr al-Bagdadi, 150 családot élő pajzsként használva az esetleges légicsapások ellen, elhagyta a dzsihadisták ostrom alatt álló iraki fellegvárát.

A múlt héten Bagdadi felszólította a terrorszervezet harcosait, hogy a bármi áron védjék meg Moszult, egyben azzal fenyegette meg az iszlamisták elleni hadműveletben részt vevő Törökországot, hogy az Iszlám Állam "új tevékenységi területének" nevezte a szomszédos államot.

Fuád Maszúm iraki elnök a Kyodo japán hírügynökségnek adott exkluzív interjújában vasárnap azt mondta: bízik abban, hogy országa fegyveres erői az év végéig kiűzik Moszulból a szélsőségeseket, és ha ez bekövetkezik, akkor nem fognak már sokáig kitartani a szíriai Rakkában sem.

Az iraki elnök rámutatott, hogy terveik szerint nem megölni, hanem elfogni akarják a dzsihadisták vezérét. Fuád Maszúm szerint Bagdadi az iraki-szíriai határ mentén folyamatosan mozogva próbálja kijátszani az ellene hajtóvadászatot folytató erőket.

"Reméljük, hogy el tudjuk fogni Bagdadit, mivel Szaddám Huszeinhez hasonlóan bíróság elé szeretnénk állítani" - utalt Maszúm az iraki diktátorra, akit egy iraki törvényszék ítélt halálra emberiesség elleni bűnökért, s 2006-ban kivégezték.

Az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák október 17-én indították meg a támadást az Iszlám Állam iraki fellegvára, Moszul ellen, amelyet 2014-ben rohantak le a szélsőségesek, és ahol Bagdadi nem sokkal később kikiáltotta az Iszlám Állam "kalifátusát". Az iraki erők a hadművelet megindítása óta már elérték Moszul külvárosait. Amerikai becslések szerint 3-5 ezer szélsőséges fegyveres lehet a városban, miközben Bagdad 25 ezer embert mozgósított Moszul visszafoglalására, és a kormányerők az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció légierejének támogatását is élvezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?