Elítélték a belgiumi terrorcsoport vezetőit

Brüsszel |

<div>Nyolctól tizenhat évig terjedő börtönbüntetésre ítélték a tavaly feloszlatott verviers-i terrorcsoport vezetőit Belgiumban.</div><div>&nbsp;</div>

Az ügyben eljáró brüsszeli bíróság a bűnözők négy vezetője közül hármat tizenhat, egyet nyolcéves szabadságvesztéssel sújtotta – tájékoztatott a La Derniere Heure című belga napilap. Az ügy fő vádlottjának számító, egyebek mellett gyilkossági kísérlettel is vádolt Marouane El Balit tizenhat éves börtönbüntetésre ítélték, ő a bíróság szerint közvetlen kapcsolatban állt szíriai dzsihádista csoportok vezetőivel. A tizenhat vádlott közül heten megjelentek a brüsszeli bíróságon, kilencen szökésben vannak, őket távollétükben ítélték el. Az ügyészség szerint a vádlottak korábban az Iszlám Állam soraiban harcoltak a Közel-Keleten, és ezt követően is kapcsolatban maradtak a milíciával. Az elítéltek bizonyíthatóan merényletre készültek Belgiumban. „A verviers-i terrorsejt a lehető legvéresebb terrortámadást akarta végrehajtani pokolgépekkel és automata fegyverekkel” – emelte ki Pierre Hendrickx bíró. Hozzátette, a dzsihádisták egyik célpontja a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér volt, ahol néhány hónappal ezelőtt szélsőséges iszlamisták el is követtek egy robbantásos merényletet. A kelet-belgiumi Verviers-ben működő csoport tagjait tavaly januárban vették őrizetbe. A rendőrségi műveletben két ember életét vesztette, egy személy megsebesült. Az akció helyszínén Kalasnyikov gépkarabélyokat, lőszereket, robbanóanyagot és rendőri egyenruhákat, illetve hamis útleveleket találtak.A hatóságok szerint a csoportnak a belga állampolgárságú Abdelhamid Abaaoud volt a szellemi irányítója, akit a tavaly novemberi párizsi terrorcselekmények egyik főszervezőjeként tartanak számon. Abaaouddal, aki a márciusi brüsszeli támadások elkövetőivel is kapcsolatban állt, a francia rendőrök végeztek egy különleges művelet során, néhány nappal a párizsi merényleteket követően.A párizsi és a brüsszeli merényletek elkövetőjeként is az Iszlám Állam terrormilícia jelentkezett.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?