Elhunyt Raj Tamás főrabbi

A Mazsihisz Raj Tamást saját halottjának tekinti. Temetése szerdán lesz a Kozma utcai zsidó temetőben.
Raj Tamás tanulmányait az Országos Rabbiképző Intézetben 1964-ben és a szegedi József Attila Tudományegyetemen 1968-ban fejezte be. Szegeden és Délkelet-Magyarországon volt vezető rabbi 1964-1970 között.
Raj Tamást 1970-ben hosszas rendőri zaklatás után felfüggesztették állásából. 1971-1985 között az Akadémiai Kiadó felelős szerkesztője volt. 1985-1996 között ismét rabbiként, majd 1996 óta főrabbiként dolgozott Budapesten.
1986-1991 között a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen, 1986-1995 között az Országos Rabbiképző Intézet vallásfilozófia szakán tanított. 1991-99 között a Miskolci Bölcsész Egyetem judaisztika tanszékének professzoraként tevékenykedett, emellett 1991-től a Keresztény-Zsidó Társaság elnökségi tagja is volt. 1990-1994 között SZDSZ-es országgyűlési képviselőként, valamint 1995-2005 között a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola judaisztikai vezetőjeként is dolgozott.
Haláláig a Makkabi Kiadó igazgatója volt, és a Kőrösi Csoma Társaság, illetve az Ókortudományi Társaság is tagjai között tartotta számon.
Raj Tamás első könyvét A Dohány utcai zsinagóga címmel 1984-ben írta. Azóta összesen 22 írása jelent meg. 1998-ban Scheiber Sándor-díjat kapott, 2003-ban Budapest Belváros-Lipótváros díszpolgára lett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?