Elhunyt Deme László nyelvész

A nyugalmazott egyetemi tanárt, a Beszélni nehéz mozgalom fáradhatatlan szervezőjét június 6-án érte a halál. Hamvait - kívánsága szerint - nyilvános búcsúztatás nélkül adják vissza a magyar földnek.
Deme László 1921-ben született Pécelen. A budapesti Tudományegyetemen 1943-ban szerzett diplomát. Ezután az egyetem, majd az MTA Nyelvtudományi Intézetének munkatársa volt.
1970 és 1981 között a szegedi tudományegyetem Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének tanára, 1977-től 1981-ig a Magyarországi Eszperantó Szövetség tiszteletbeli elnöke, több nyelvészeti társaság és munkabizottság tagja is volt.
A nyelvjárások, nyelvművelés és nyelvhasználat kérdéseit kutatta. Kiváló pedagógus volt, munkája szerves részének tartotta a magyar, majd - 1970-től - az eszperantó nyelvekkel kapcsolatos ismeretterjesztést. Különösen az 1976-ban indult Beszélni nehéz című nyelvművelő rádiósorozat révén vált széles körben ismertté.
A nyelvtudomány kandidátusa (1956), majd doktora (1970) lett. Munkásságának elismeréseként megkapta a Szinnyei-emlékérmet (1943), a Szily-jutalmat (1947), az Akadémiai jutalmat (1953, 1955), az Akadémiai Díjat (1964), a Révai-emlékérmet (1969), az Ifjúsági Díjat (1982), a Déry Tibor-jutalmat (1986), a SZOT-díjat (1987), a Bölöni-jutalmat (1988) és az Implom József-díjat (2006).
Főbb művei: A hangátvetés a magyarban (1943), A magyar nyelvjárások néhány kérdése (1953), Nyelvatlaszunk funkciója és további problémái (1956), Helyesírási rendszerünk logikája (1965), A nyelvről - felnőtteknek (1966), Az általános nyelvészet alapjai (1969), A beszéd és a nyelv (1976), Közéletiség - beszédmód - nyelvi műveltség (1978), Nyelvi és nyelvhasználati gondjainkról (1970), Nyelveink jövője és jövőnk nyelve (1990). Társszerkesztője volt A magyar nyelvjárások atlasza I-VI. részeinek (1968-77), a Helyesírási tanácsadó szótárnak (1961) és a Helyesírási kéziszótárnak (1988).