Elhunyt David Sassoli, az Európai Parlament elnöke

David Sassoli

Súlyos betegség következtében, 65 éves korában kedden elhunyt az Európai Parlament (EP) elnöke, David Sassoli - adta hírül Roberto Cuillo, az EP-elnök szóvivője.

Cuillo Twitteren arról tájékoztatott, hogy Sassoli kedden 1 óra 15 perckor hunyt el az olaszországi Friuli-Venezia Giulia régióban található Aviano település kórházában.

A temetés időpontját és helyét a következő órákban közölik - tette hozzá.

Az Európai Parlament elnöki kabinetje hétfőn közölte, hogy december 26-án súlyos egészségi állapotban kórházba szállították az Európai Parlament elnökét Olaszországban. Kezelésére az immunrendszerének elégtelen működése miatt kialakult súlyos szövődmények miatt volt szükség - tájékoztattak. Ekkor minden hivatalos programját törölték.

Sassoli nem először került kórházba egyészségi problémák miatt. Az EP elnökét szeptemberben egy strasbourgi kórházba vitték súlyos tüdőgyulladás miatt. Akkor a politikus több mint két hónapig nem tudta ellátni feladatait.

David Sassoli 1956. május 30-án született Firenzében. Több mint 10 éven át tagja volt az Európai Parlamentnek, miután az újságírásról a politikai pályára váltott. A szocialista politikus pályafutását újságíróként kezdte a római Il Tempo napilapnál, majd egyebek mellett a RAI olasz közszolgálati televízió esti híradójának műsorvezetője volt mielőtt 2009-ben az olasz Demokrata Párt (PD) tagjaként az Európai Parlament képviselőjévé választották. 2019. július 3-tól volt az Európai Parlament elnöke.

Az Európai Parlamentben az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) képviselőcsoportjának tagja volt, amely az Európai Néppárt (EPP) után a második legnagyobb képviselőcsoport az uniós parlamentben. Nős, két gyermeke született.

Információk szerint a Sassoli utódjának megválasztásáról szóló szavazás első fordulóját várhatóan az Európai Parlament jövő héten tervezett strasbourgi ülésének keddi munkanapján tartják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?