Elfogtak Bulgáriában egy franciát, aki kapcsolatban állt Chérif Kouachival

Szófia |

<p>Őrizetbe vettek Bulgáriában egy francia férfit, aki Szíriába akart utazni és a gyanú szerint kapcsolatban állt Chérif Kouachival, a Charlie Hebdo című francia szatirikus lap ellen múlt szerdán végrehajtott gyilkos merénylet egyik elkövetőjével - jelentette be kedden a bolgár igazságszolgáltatás egyik illetékese.</p>

A Franciaország által kiadott európai letartóztatási parancs szerint Fritz-Joly Joachint azzal vádolják, hogy "tagja egy fegyveres bűnöző csoportnak, amelynek terrorcselekmények szervezése volt a célja" - közölte Darina Szlavova, a dél-bulgáriai Haszkovo főügyésze.    A letartóztatási parancs szerint a 29 éves, haiti származású férfi többször is felvette a kapcsolatot Chérif Kouachival, mielőtt december 30-án Törökországba indult volna.    A kisfiával együtt utazó férfit január elsején egy buszon fogták el a hatóságok a bolgár-török határon.    A haszkovói ügyészség először azt közölte, hogy a férfi ellen amiatt adtak ki körözést Európa-szerte, mivel felesége megvádolta azzal, hogy december 30-án elrabolta hároméves kisfiukat. A nő szerint férje amiatt ragadta el a gyermeket, hogy mindketten csatlakozhassanak a dzsihadistákhoz Szíriában, és a szélsőséges iszlám elvei szerint nevelhesse fel a fiút. A gyermek időközben visszakerült az anyjához.    A vádlott elfogásakor azt állította, hogy fiával és barátnőjével vakációzni igyekeztek Isztambulba.    Kiadatásáról pénteken dönt az illetékes bolgár bíróság.    Veszelin Vucskov bolgár belügyminiszter a BNR bolgár rádiónak kedden úgy nyilatkozott, hogy a bolgár rendőrség rendkívül keményen dolgozott az elmúlt napokban. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az egész (terrorista) hálózatot, ha van ilyen, sikerül felgöngyölíteniük, és ezzel segíteni tudják a francia hatóságok munkáját.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?