Elfogták a madridi gyermekmolesztálót

Madrid |

<p>Letartóztatott a spanyol rendőrség szerda reggel egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy elrabolt és szexuálisan bántalmazott több kislányt is Madridban az elmúlt egy évben. A gyanúsított már volt börtönben hasonló bűncselekményért.</p>

Jorge Fernández Díaz spanyol belügyminiszter sajtótájékoztatón erősítette meg, hogy elfogták a gyerekmolesztálót, akit Madrid első számú közellenségeként emlegettek az utóbbi hónapokban. A 42 éves madridi férfira a rendőrség az észak-spanyolországi kikötővárosban, Santanderben csapott le, ahol egy bérelt lakásban élt. A nyomozóhatóságok telefonhívásai alapján azonosították be tartózkodási helyét. A nyomozásban közreműködött az FBI is.

Az elfogott férfi büntetett előéletű, a kilencvenes években hét évet ült börtönben, mert megerőszakolt egy hatéves gyereket. Bűnlajstromán több erőszakos bűncselekmény szerepel, és kapcsolatban áll a szervezet bűnözéssel is. Jelenleg három megkísérelt és öt elkövetett szexuális bántalmazással gyanúsítják. Áldozatai 5 és 11 év közötti kislányok voltak - részletezte a belügyminiszter. 

A rendőrök szerint a molesztáló legutóbb augusztus végén támadt meg egy hétéves kislányt, akit néhány órára elrabolt és szexuálisan bántalmazott. A zavart állapotban lévő gyermekre a spanyol főváros egy másik kerületében bukkantak rá. A férfi Madrid egyik keleti negyedében csapott le a gyerekekre, a nyomozás kiderítette, hogy ő maga is ott élt. 

A gyermekmolesztáló utáni hajszát Candy (Cukorka) műveletnek nevezték el spanyol hatóságok. A nyomozást nehezítette, hogy a gyerekek elrablásának nem volt közvetlen szemtanúja, és a biztonsági kamerák sem rögzítették egyik esetet sem. Ellentmondásosak voltak a vallomások is, amelyben egyaránt szerepelt magas, ősz hajú, spanyol anyanyelvű és barna hajú, külföldi akcentussal beszélő személy.

A spanyol rendőrség egyik legfontosabb feladata volt a gyerekbántalmazó kézre kerítése az utóbbi hónapokban. Miatta erősítették meg a rendőri jelenlétet az iskolák, parkok és játszóterek környékén, valamint több köztéri biztonsági kamerát is felszereltek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?