Elfoglaltak egy olajmezőt Irak közelében

Bejrút |

<p>Iszlamista szélsőségesek elfoglaltak pénteken egy kelet-szíriai olajmezőt Irak közelében, s a szíriai hadsereg néhány napja ellenőrzése alatt tartja az észak-iraki Aleppó városának iparterületét - számolt be pénteken az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.</p>

A magát néhány napja Iszlám Államnak (IÁ) nevező Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges szunnita csoport elfoglalta a Deir ez-Zór tartományban fekvő al-Tanak olajmezőt. A szervezet egy nappal korábban vette birtokba az ugyancsak a térségben található al-Omárt, a közel-keleti ország legnagyobb olajmezőjét.

A szélsőségesek jelenleg majdnem teljesen ellenőrzésük alatt tartják a tartományi központ, Deir ez-Zór és a szíriai-iraki határváros, el-Bukamál közötti területsávot. Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet szíriai szárnya, az an-Nuszra front korábban kivonult el-Majádín és Suhail városokból, és az Eufrátesz partján fekvő kisebb szíriai városok és falvak pedig egymás után adták át településeiket a múlt vasárnap kalifátus létrehozását bejelentő csoportnak.

Az OSDH hozzátette, hogy az elmúlt három napban a szélsőségesek tovább nyomultak észak felé, a török határ irányába, és tűz alá vettek a határtól egy mindössze 18 kilométerre fekvő várost. A szíriai állami televízió közölte, az utóbbi napokban a szíriai hadsereg elfoglalta az észak-szíriai Aleppó városának iparterületét. Ezzel a hadsereg elvághatja a felkelők utánpótlási vonalait a 2012 óta a felkelők ellenőrizte keleti és a katonaság kezén lévő nyugati szektorokra tagolt város keleti részén.

A hadsereg ostromával párhuzamosan Aleppó közelében megjelentek az ILIÁ harcosai, és elfoglalták az iparterülettől nem messze fekvő Samer települést. Az egykor Szíria gazdasági központjának számító város felkelők kezén lévő kerületeit "jelenleg minden oldalról szorongatják, mind a kormányerők, mind a dzsihadisták" - mondta Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója.

Eközben az ILIÁ harcosai megkezdték az észak-iraki Kirkuk közelében fekvő, júniusban elfoglalt Adsíl olajmező gazdasági kiaknázását. Salal Abdul helyi rendőrfőnök pénteken elmondta, az ILIÁ mintegy 100 tartály nyersolajt adott el, körülbelül 1,2-1,4 millió dollár értékben.

Núri al-Máliki iraki miniszterelnök pénteken megerősítette, nem mond le kormányfői tisztségéről, annak ellenére, hogy mind külföldről, mind iraki belpolitikai körökből többen távozását sürgetik. "Soha nem fogok lemondani hivatalomról" - szögezte le Máliki. A kormányfő vezette koalíció áprilisban megnyerte az iraki parlamenti választásokat, ennek ellenére Bagdadban azóta sem sikerült kormányt alakítani. Szakértők úgy vélik, a belpolitikai instabilitás nagyban hozzájárul a szélsőségesek iraki katonai sikereihez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?