Elfogadta a terrorizmus elleni harcot szabályozó új törvénycsomagot a török parlament

Ankara |

A török parlament elfogadta kedd éjszaka a terrorizmus elleni harcot szabályozó, számos jogszabályt és a rendkívüli állapot keretében kiadott törvényerejű rendeleteket is módosító új törvénycsomagnak mind a 25 pontját. 

A törvénycsomag egyebek mellett kiterjeszti a tartományi kormányzók jogkörét, lehetővé teszi az őrizetbe vétel időtartamának meghosszabbítását, valamint a köztisztviselők elbocsájtását, amennyiben kapcsolatban állnak terrorista szervezetekkel, vagy közük van egyéb, - a hatóságok szerinti - nemzetbiztonsági fenyegetéshez.

Az új szabályozás a két év után feloldott rendkívüli állapot helyett hivatott keretet adni a terrorizmus elleni küzdelemnek.

A törvénycsomag értelmében Törökország 81 tartományának kormányzói, ha a közrend és a biztonság úgy kívánja, legfeljebb 15 napig korlátozhatják adott egyének be- és kilépését a tartomány bizonyos részeire, illetve részeiről. A kormányzók ezen felül rendelkezhetnek arról is, hogy adott időpontokban, továbbá helyszíneken gyülekezhetnek-e vagy egyáltalán elhaladhatnak-e az emberek, valamint a különböző járművek. A tartományok vezetői a javaslat szerint még az engedélyezett fegyver tartását is betilthatják.

A változtatás alapján tüntetéseket és egyéb megmozdulásokat mind külső, mind belső helyszínen egyaránt legkésőbb éjfélig lehet majd tartani.

A terrorizmussal kapcsolatos egyes bűntettek esetében a rendőri őrizetbe vétel ideje legfeljebb 48 óra, míg a halmozott bűncselekmények esetén maximum négy nap lehet. Az őrizet időtartama kétszer meghosszabbítható, tehát összesen 12 napon át tarthat.

A törvénycsomag-tervezetet az ellenzék korábban azért kifogásolta, mert az szerintük gyakorlatilag legalább öt évre hosszabbítaná a két év után feloldott rendkívüli állapotot, ami jelentős kárt okozna Törökország külső megítélésének.

 A rendkívüli állapotot a 2016. július 15-ei katonai puccskísérlet után rendelték el, először három hónapra, azt követően 7-szer meghosszabbították újabb 3-3 hónapra. Azután oldották fel, hogy az országban idén július 9-én végrehajtó elnöki rendszer lépett életbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?