Életfogytiglani börtönre ítélték a stockholmi gázolót

Stockholmi gázolás
Stockholm |

Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték csütörtökön Svédországban Rahmat Akilovot, a tavaly áprilisi stockholmi gázolásos merénylet üzbég elkövetőjét.

Akilovot egyebek mellett terrorcselekményben elkövetett ötrendbeli gyilkosságban találták bűnösnek - közölte a stockholmi bíróság.

Akilov egy lopott teherautóval száguldott végig Stockholm belvárosában egy forgalmas sétálóutca mintegy fél kilométeres szakaszán 2017. április 7-én. Több gyalogost elütött, majd belehajtott egy áruház épületébe, és ott is több embert elgázolt. Öt ember - egy brit férfi, egy belga nő és három svéd állampolgár, köztük egy 11 éves kislány - életét vesztette, tizennégyen pedig megsérültek a támadásban. 

Az elkövetőt néhány óra alatt elfogták, és gyorsan be is ismerte tettét. Mindvégig ő volt az ügy egyetlen gyanúsítottja. A merényletet megelőzően Svédország elutasította Akilov menedékkérelmét, és ki kellett volna toloncolni az országból.

A 40 éves üzbég férfi a bírósági tárgyaláson azt mondta: merényletével Svédországot akarta megbüntetni amiatt, hogy részt vesz az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni globális küzdelemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?