Élét vették a japán-kínai területi vitának

Jokohama |

<p>Japánnak és Kínának sikerült tompítania területi vitájukat a jokohamai APEC-csúcsértekezleten.</p>

A japán kormányfő vasárnap kijelentette, hogy a két ország közötti gazdasági kapcsolatoknak nem szabad kárt szenvedniük az ilyen viták miatt. A kínai elnök pedig közölte: országa elkötelezett amellett, hogy jószomszédi, illetve baráti kapcsolatai legyenek szomszédaival.
Kan Naoto japán kormány kétoldalú megbeszélés keretében tárgyalt szombaton Hu Csin-tao (Hu-Jintao) kínai elnökkel az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés szervezetének csúcstalálkozóján. A két ország között szeptemberben kiéleződött a feszültség egy dél-kínai-tengeri hajóincidens miatt. Mindkét államférfi hangsúlyozta tárgyalásukon, hogy fontos a két ország kapcsolatainak javítása.
Kan vasárnapi sajtóértekezletén azt mondta: attól, hogy két országnak területi "ügye" van egymással, még lehetnek jó gazdasági, kulturális és személyek közötti kapcsolataik. Mindazonáltal kijelentette: a két ország között nincs területi vita, mert a Kelet-kínai-tengeren lévő, szóban forgó, földgázban gazdag szigetek Japánhoz tartoznak. Ezzel a kijelentésével valószínűleg le tudja csendesíteni hazai bírálóit, de ismét felbosszantja Kínát.
Maehara Szeidzsi japán külügyminiszter arra kérte vasárnap kínai hivatali kollégáját, hogy a két ország újítsa fel tárgyalásait a vitatott hovatartozású gázmezők fejlesztéséről. Jang Csie-cse (Yang Jiechi) azt válaszolta erre, hogy a tárgyalások felújításához megfelelő légkör kell, ami arra utal, hogy nincs előrelépés az ügyben. Közös közleményükben azt írták: mindkét félnek erőfeszítéseket kell tennie viszonyuk javítására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?