El akarták gázolni a fiatal nőt megerőszakolói

Újdelhi |

<p>A december közepén nemi erőszak áldozatává vált, sérüléseibe belehalt fiatal indiai nőt bántalmazói brutális tettük után valószínűleg megkísérelték elgázolni a busszal, amelyben a bűncselekmény megtörtént - jelentette szerdán az indiai média egy rendőrségi jelentésre hivatkozva.</p>

 

 Az ezer oldalas jelentésből kiderül, hogy a 23 éves nő kísérője még idejében el tudta rántani őt, amikor látta, hogy a busz megfordul, és feléjük rohan.   
A The Indian Express című lap szerint a fiatal férfit barátnőjével együtt a csoportos erőszak után kidobták a buszból, de a párról előtte még letépték ruháikat.    
A The Times of India című lap arról számolt be: a fiatal nő többször is megharapta támadóit. Ezek a sérülések, továbbá a vér-, a sperma- és a hajminták képezik a nő barátjának vallomásával együtt a bizonyítékok zömét a hat feltételezett tettessel szemben.   
A nő bántalmazásával és megerőszakolásával gyanúsítottak között van a busz vezetője is, akinek felelnie kell bizonyos bizonyítékok eltűnéséért: a tett után állítólag elégette a nő ruháit, és megpróbálta alaposan kitakarítani az autóbuszt.   
A fiatal nőt december közepén egy újdelhi buszban erőszakolta meg és bántalmazta hat férfi, a nő barátja is súlyos sérüléseket szenvedett.    Az öt férfi és fiatalkorú társuk várhatóan csütörtökön áll a bíróság elé gyilkossági kísérlet és nemi erőszak vádjával. A kijelölt ügyvédek azonban máris közölték, hogy nem vállalják a védelmet, egyikük szerint immorális lenne egy ilyen ügyben a védelem szerepét eljátszani.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?