Egységet sürgetett a gdanski érsek a meggyilkolt főpolgármester temetésén

meggyilkolt gdanski főpolgármester
Gdansk |

A lengyel politikai és társadalmi megosztottság felszámolását sürgette Slawoj Leszek Glodz gdanski érsek Pawel Adamowicznak, a város múlt hétvégén meggyilkolt főpolgármesterének szombati temetésén mondott beszédében, a temetésre tízezrek érkeztek szerte az országból.

Az érsek lelki egység megteremtését szorgalmazta Adamowicz meggyilkolásával szemben. Úgy fogalmazott: a néhai főpolgármester halála "megkongatta a vészharangot". "Ami vasárnap este történt (...), azt egy vészharang durva, állandó hangjaként lehetett érzékelni, felhívásként a lelkiismeret megmentésére és életmódunk, politikai stílusunk megváltoztatására" - mondta. "Hazánknak harmóniára van szüksége a politikában" - tette hozzá.

Felidézve Adamowicz polgármesteri tevékenységét, Glodz érsek megállapította, hogy "a város igazi fia volt, aki beleadta a szívét a szolgálatba" a maga által kijelölt "földi, dinamikus, kreatív és jövőorientált utat" követte".

Wojciech Polak, Lengyelország prímása levelet intézett a résztvevőkhöz, amiben azt írta, hogy hálát ad Istennek a jóért, amelyet Adamowicz terjesztett mások között, és együttérzését fejezte ki a néhai polgármester legközelebbi hozzátartozóinak. "Imádkozom a tragikus módon elhunyt Pawel Adamowicz gdanski főpolgármester koporsója előtt, hogy megköszönjem Istennek mindazt a jót, amelyben keze és szíve által sokan részesültek" - írta.

A gdanski Szűz Mária-székesegyházban tartott temetési szertartáson lengyel és európai tisztségviselők csatlakoztak Adamowicz özvegyéhez és két lányukhoz. A hatalmas gótikus templomban mintegy 3500-an voltak.

Jelen volt Donald Tusk lengyel politikus, az Európai Tanács elnöke, aki Adamowicz személyes barátja volt. Részt vett a szertartáson Andrzej Duda elnök és Mateusz Morawiecki miniszterelnök is, továbbá korábbi vezetők, közöttük Lech Walesa volt elnök. Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó PiS elnöke azonban nem volt jelen. Joachim Gauck volt német államfő, továbbá holland és német polgármesterek is lerótták tiszteletüket.

A temetésen imát mondtak zsidó és muszlim közösségi vezetők.

A néhai gdanski főpolgármester hamvait tartalmazó fekete urnát az oltár elé helyezték, körülötte fehér rózsák tucatjaival. Az urnát a templom egyik kápolnájában helyezik végső nyugalomra.

A gyászszertartást óriáskivetítőkön közvetítették az utcákon. Számos bolt és magánlakás ablakába tettek ki képeket a közkedvelt polgármesterről. A lengyel államfő nemzeti gyásznapot hirdetett.
 

A rendőrség becslése szerint Gdanskban mintegy 45 ezren követték a temetési szertartást.
 

Az 53 éves Adamowiczot múlt vasárnap egy jótékonysági célú szabadtéri rendezvényen késelte meg egy büntetett előéletű, 27 éves gdanski férfi, Stefan W., akinél korábban paranoid skizofréniát diagnosztizáltak. A főpolgármester kórházba szállítása után belehalt sérülésébe, gyilkosát őrizetbe vették.

A gyilkosság sokkolta a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt intézkedései nyomán mély politikai megosztottsággal szembesülő Lengyelországot, és a nagyobb nemzeti egység sürgetését, valamint a nyilvánosságban használt gyűlöletbeszéd elítélését váltotta ki.

Adamowicz egyike volt annak a 11 lengyel polgármesternek, akinek az Összlengyel Ifjúság nevű szélsőjobboldali ifjúsági szervezet 2017-ben halotti bizonyítványt "állított ki", miután a gdanski polgármester nyilatkozatot írt alá arról, hogy befogadja a menekülteket, szembemenve a PiS kormányzati politikájával.

Ellenzéki bírálók a lengyel kormánypolitikusokat hibáztatják a gyűlöletbeszéd megerősödéséért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?