Egyre több a kocsifeltörés Komárom-Esztergom megyében

Tatabánya |

<p>Ismét egyre gyakoribbak a gépkocsi-feltörések Komárom-Esztergom megyében, holott fokozott elővigyázatossággal a sértetté válás elkerülhető lenne.</p>

Erről a Komárom-Esztergom Megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatta az Új Szó Online-t.

Ülésen hagyott válltáskákkal, laptopokkal gazdagodtak a tolvajok, alig néhány perces „munka” után. A bűnözőknek egy perc is elegendő, hogy az ablakot betörve kiemeljék az autóban hagyott táskát vagy más értéket és elmeneküljenek.

A gépkocsifeltörő által okozott rongálási kár is „fájdalmas” lehet. Erről tudna beszélni annak a Fiat Stilonak a tulajdonosa is, akinek járművének ablakát csütörtökön törte be ismeretlen elkövető, majd a gépjárműből eltulajdonított egy 3.000 forintot érő GPS tartót, miközben a rongálással 45 ezer forintos kárt okozott. Nem sokkal később újabb gépkocsifeltörés történt. Ezúttal  Környén egy Renault Master gépkocsiból lopták el a fentiekkel megegyező módon a tulajdonos hátizsákját, melyben egy pár cipő volt. 20.000 forintos rongálási és 15.000 forint lopási kár keletkezett.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság tapasztalata szerint hiába helyeztek ki a rendőrök több száz figyelemfelhívó táblát, az emberek többsége továbbra sem tesz meg mindent értékeik védelme érdekében. Minden gépjárműnél nem lehetnek jelen a járőrök és a polgárőrök, ezért a gépjármű-tulajdonosoktól is fokozottabb elővigyázatosságot kér a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri az autósokat, hogy semmilyen értéket ne hagyjon az autóban jól látható helyen. Az sem megoldás, ha a táskákat egy kabáttal, vagy takaróval takarják le, az ugyanis szintén árulkodó jel lehet a gyakorlott tolvajoknak, így azokat tegyék a csomagtartóba, de a legjobb és legbiztonságosabb megoldás, ha magukkal viszik, még akkor is, ha csak néhány percre hagyják el az autót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?