Egyiptom az Iszlám Állam állásait bombázta Líbiában

Kairó |

<p>Egyiptomi harci gépek támadták hétfőn Líbiában az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezetet megtorlásul azért, mert az lefejezte 21 kopt - egyiptomi keresztény - túszát.</p>

Az egyiptomi hadsereg főparancsnokságának szóvivője hétfő reggel az állami rádió- és tévécsatornákon jelentette be az IÁ líbiai osztagaira mért légicsapásokat. A harci gépek kiképzőtáborokat és fegyverraktárakat támadtak, majd sértetlenül visszatértek Egyiptomba - mondta a szóvivő.     Hivatalosan meg nem erősített hírek szerint az egyiptomi harci gépek a dzsihadisták Derna kikötőváros körüli állásait vették célba Líbia keleti részén.      Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök vasárnap éjjeli televíziós beszédében már jelezte, hogy Egyiptom megtorolja a mészárlást. Az elnök néhány órával azután fordult a nyilvánossághoz, hogy az Iszlám Állam videofelvételt tett közzé a tömeges kivégzésről. Az IÁ líbiai ága január elején jelentette be, hogy foglyul ejtett egyiptomi keresztényeket, akik az építőiparban dolgoztak Líbiában. Szirt városából rabolták el őket.     Az éjszaka felszálló harci gépekről készült felvételek azóta is futnak a tévéadókon. A reggeli közlemény szerint a légitámadások célja "a vérontás megtorlása és a gyilkosok elleni bosszú". "Had tudják távol s közel, hogy az egyiptomiak előtt védelmező pajzs áll" - áll a szövegben.     Hivatalosan az 1991-es öbölháború óta ez az első alkalom, hogy Egyiptom az ország határain túl hajt végre hadműveletet. Mindazonáltal sokak szerint az észak-afrikai ország az Egyesült Arab Emírségekkel közösen már tavaly augusztusban is intézett légitámadásokat Líbiában tevékenykedő iszlamista milíciák ellen. Az említett akcióban a Tripoli elfoglalására törekvő iszlamista fegyveres koalíció, a Fadzsr Líbia (Líbia Hajnala) állásaira mértek csapásokat. A Fadzsr Líbia néhány nappal később ennek ellenére ellenőrzése alá vonta a fővárost, amelyet azóta is kezében tart.     Egyiptom és az emírségek cáfolták a részvételükről szóló híreket, annak ellenére, hogy azokat egyebek mellett Kairó legfontosabb katonai támogatója, az Egyesült Államok magas rangú tisztségviselői is megerősítették. A legelterjedtebb forgatókönyv szerint a támadásokat emírségi harci gépek hajtották végre egyiptomi légi támaszpontok igénybevételével.     A jelenlegi egyiptomi vezetést aggodalommal töltik el a közvetlen szomszédságában egyre nagyobb teret nyerő iszlamisták. A Líbiában aktív számtalan szélsőséges csoport között megvetette a lábát az Irakban és Szíriában hatalmas területeket uraló Iszlám Állam is, miközben a terrorszervezet egy másik ága Egyiptom északkeleti részén, a gázai határ mentén hajt végre pusztító merényletsorozatokat. Biztonsági források szerint az iszlamisták uralta egyiptomi kormány 2013-as megdöntése óta számos egyiptomi is a líbiai félkatonai szervezetekhez csatlakozott.     Az éjjeli légitámadások Kairó készségét jelzik a Líbiában uralkodó közbiztonsági káosz jelentette veszély elleni határozottabb fellépésre. Hétfőn Egyiptom és Franciaország várhatóan 5,2 milliárd eurós fegyverüzletről ír alá szerződést, amelynek értelmében Kairó huszonnégy darab Rafale típusú vadászgépet, egy FREMM fregattot és hozzá fegyverzetet vásárol Párizstól.     Az egyiptomi hadműveletek után néhány órával líbiai harci gépek bombázták a Tripolit uraló iszlamisták állásait Szirt városában és a szomszédos Ben-Dzsavád településen - jelentette Szakar el-Dzsurúsi, a líbiai légierő parancsnoka. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?