Egyelőre csak ismerkednek a bíborosok

<p>Róma. Mivel csak a hét közepén lehet számítani a konklávé összehívására, a tegnapra összehívott bíborosi értekezlet – kongregáció – legnagyobb izgalmát az jelentette, hogy egy álpüspök is megpróbált bejutni a VI. Pál audienciaterembe. Figyelmet érdemel: a rangidős bíboros ellenzi a sietséget, a konklávé előrehozását.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

Könnyű volt kiszúrni a bíborosok között elvegyülni próbáló, püspöknek öltözött idegent. Keresztet, lila sálat és egy túlságosan rövid püspöki öltözéket viselt – s ez okozta a vesztét. A biztonsági őrök erről ismerték fel, hogy nem egyházi személy. Az álpüspököt villámgyorsan elvezették.

Walter Kasper német bíboros, az új pápát megválasztó testület legidősebb tagja azért ellenzi a konklávé előrehozását, mert úgy véli, a 115 fős testület tagjainak előbb meg kell ismerniük egymást. A Vatikánban dolgozó Kasper a Stuttgarter Zeitungnak kifejtette: az egyházfői tisztség betöltésénél nem az életkor vagy a nemzetiség a döntő, hanem a személyiség, ezért a pápaválasztó bíborosoknak alaposan ismerniük kell egymást, hogy jó döntést hozhassanak.

„Éppen ez a funkciója a konklávét megelőző tanácskozásoknak, amelyek a közkeletű vélekedéssel ellentétben nem titkos megbeszélések elfüggönyözött hátsó szobákban. E találkozók során háttéralkuk sem köttetnek. Ez különben is tilos.” A XVI. Benedek bizalmasaként számon tartott bíboros ma tölti be a 80. évét, így éppen belefér a pápaválasztó testületbe.

Az első általános kongregáció tegnap reggel kezdődött a Vatikánban, s délután ötkor egy második kongregációt is tartottak, ugyancsak a VI. Pál audienciateremben. E tanácskozásokon – nem tudni, hogy a konklávé kezdetéig hány ilyen lesz – a bíborosok megvitatják a világegyház összes aktuális hivatali ügyét.

Az első ülésen, amelyen 142 bíboros vett részt, döntöttek arról, hogy levelet írnak a nyugalmazott pápának, XVI. Benedeknek. Az általános kongregációt a bíborosi testület dékánja, Angelo Sodano vezette.

Több bíboros nyilatkozta azt, hogy még a konklávé előtt sokkal többet szeretne megtudni a Vatileaks-botrányról, a XVI. Benedek által titkosított dokumentumokról.

Ezeken az előkonklávénak is tekinthető üléseken a vatikáni államtitkárság szigorú titoktartásra kötelezett tolmácsai is részt vesznek. Jelenleg 150 bíboros – pápaválasztó és nem pápaválasztó egyaránt – tartózkodik Rómában. A bíborosi kollégiumnak összesen 207 tagja van a Vatikán hivatalos honlapja szerint, de azok, akik február 26-ig betöltötték 80. életévüket, csak az előkészítő tanácskozásokon vesznek részt, a pápaválasztó konklávén nem.

Egyelőre azért várnak 115 pápaválasztó bíborost Rómába, mert Patrick O’Brien skót bíboros lemondott, Julius Riyadi Darmaatmadja dzsakartai érsek pedig egészségi okokból nem tud a Vatikánba jönni. A konklávé kezdetének időpontját akkor fogják kitűzni, ha már mind a 115-en a Vatikánban lesznek. Tegnap még 12-en hiányoztak.

Timothy Dolan New York-i bíboros érsek a Corriere della Serának azt a meggyőződését fejezte ki, hogy az új pápát gyorsan megválasztják. „Ez a hét nagyon fontos lesz. Összes bíboros testvéremmel beszélni akarok, jobban meg akarom ismerni őket. Sokukat csak a könyveikből ismerem.” (MTI, TASR, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?