Egy szaúdi követte el a kuvaiti merényletet

Kuvaitváros |

<p>A 27 halálos és 227 sebesült áldozatot követelő minapi kuvaitvárosi öngyilkos merényletet egy szaúdi állampolgár követte el, és a kuvaiti hatóságok őrizetbe vették azt az embert, aki autón a támadás helyszínére vitte a merénylőt - jelentette be vasárnap a kuvaiti belügyminisztérium.</p>

Az asz-Szádik imámról elnevezett síita mecsetben elkövetett pénteki támadást az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet vállalta magára egy szombati közleményében. A szunnitákból álló IÁ eretnekeknek tartja a síitákat. A minisztérium közleménye szerint, amelyet a Kuna hivatalos hírügynökség ismertetett, a feltételezett merénylő, Fahd Szulejmán Abdel Mohszen al-Kabaa péntek hajnalban érkezett repülőgéppel Kuvaitba. A hatóságok letartóztatták azt az embert, aki feltehetőleg autón a mecsethez vitte al-Kabaát, és azt a kuvaiti állampolgárságú embert is, akinek a házában a sofőrt megtalálták - olvasható a dokumentumban. A sofőr illegálisan tartózkodott Kuvaitban - tették hozzá, de az ő állampolgárságát nem közölték. "A nyomozás első eredményei alapján a ház tulajdonosa a deviáns gondolkodás egyik támogatója" - írta a minisztérium.  A deviáns jelzőt a Perzsa-öböl térségében gyakran al-Kaida iszlamista terrorhálózat tagjaira használják.    Szombaton bejelentették a kuvaiti hatóságok, hogy az üggyel kapcsolatban 18 embert vettek őrizetbe gyanúsítottként, de az nem derült, hogy a sofőr és a háztulajdonos már akkor közöttük volt-e. Az IÁ szombati közleményét a dzsihadisták nemrég felbukkanó szaúdi szárnya, a Vilájat Nadzsd adta ki. A Vilájat Nadzsd (Nadzsd tartomány) a szaúdi fővárost is magába foglaló régió neve. Ez a szárny jelentette be két olyan robbantásos merénylet elkövetését, amelyeket május végén hajtottak végre egy-egy szaúd-arábiai síita mecsetben. A Viláját Nadzsd akkor számos hasonló robbantást "ígért", s felszólította a szunnita többségű Szaúd-Arábia lakóit, hogy csatlakozzanak az IÁ-hoz, s fordítsanak hátat a szaúdi vezetésnek, amely "letért az iszlám vallásjog diktálta útról". 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?