Egy sávon már járható a magyar M15-ös

Győr |

<p>Egy sávon, váltakozó irányú forgalommal, rendőri irányítás mellett újraindult a forgalom az M15-ös autóútnak a hétfőre virradó éjjel történt súlyos baleset miatt korábban lezárt szakaszán Hegyeshalomnál – közölte a rendőrség hétfő reggel az MTI-vel.</p>

Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hozzátette: egyszer még, körülbelül negyedórára le fogják állítani a forgalmat, amíg daruval elmozdítják majd helyükről a járműroncsokat.
Az autóúton két Szlovákia felől érkező - egy szlovák és egy lengyel - kamion érintőlegesen összeütközött. Emiatt a szlovák kamion a másik útpályán frontálisan karambolozott egy cseh autóbusszal, amelyben két gépkocsivezető és ötven, részben mozgássérült utas ült. A szlovák kamion kigyulladt, a vezetője meghalt. A másik halálos áldozat az autóbusz váltósofőrje. Tíz utas súlyos, negyvenegy könnyebb sérüléseket szenvedett, őket a győri, a tatabányai és a mosonmagyaróvári kórházba vitték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?