Egy évvel elhalasztják az Arab Liga csúcstalálkozóját

Kairó |

<p>Egy esztendővel elhalasztják az Arab Liga Bagdadba, erre a hónapra tervezett csúcstalálkozóját - jelentette be az iraki külügyminiszter egy Kairóban csütörtökön nyilvánosságra hozott közleményben.</p>

Hosjar Zebari a halasztást az arab világ több államának válságával illetve a lezajlott forradalmi változásokkal indokolja. Formálisan az Öböl menti Együttműködési Tanács javasolta a csúcs elnapolását.
"Annak érdekében, hogy biztosíthassuk a bagdadi csúcs sikerét, a tagállamok részvételét is biztosítani kell" - véli az iraki külügyminiszter.
Tunéziában és Egyiptomban az év eleji tömegtüntetések rendszerváltáshoz vezettek, ami demokratikus választásokat tesz lehetővé. Líbiában, amelynek tagságát felfüggesztette a Liga, a felkelők harcban állnak Moammer el-Kadhafi vezető csapataival. A szír és a jemeni kormányokat pedig jelentős tiltakozó mozgalmak bénítják meg. Bahrein csak Szaúd-Arábia katonai támogatásával volt képes leverni a polgári tiltakozókat.
Az eredetileg május 11-re tervezett csúcs elnapolása már régóta a levegőben lógott. A kairói székhelyű  Liga a múlt hónapban még határozatlan időre szóló halasztást jelentett be, ám Zebari most nyilvánvalóvá tette, hogy az arab kormány- és államfők idén nem tartanak csúcstalálkozót.
Az Arab Ligához 21 észak-afrikai és kis-ázsiai állam tartozik, továbbá a Palesztinai Felszabadítási Szervezet.
A Liga külügyminiszterei elvileg csütörtökön találkoztak volna, hogy döntsenek a szervezet főtitkári posztjáról.  A tíz esztendeje főtitkár Amr Músza mandátuma május 15-én jár le, és mivel indul az egyiptomi elnökválasztásokon, már nem akar szóba jönni önmaga utódjaként.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?