Egy és fél éves gyermekre holtan, egy kéthónaposra bedrogozva találtak rá

rendőrség

Lengyelországban a hétvégén egy egy és fél éves gyermek vesztette életét, egy másikat súlyos állapotban vittek kórházba.

Egy két és fél hónapos gyermeket még pénteken szállítottak kórházba azzal, hogy ételmérgezést kapott. A vizsgálatok után azonban az orvosok kiderítették, hogy a gyermek vérében függőséget okozó szerek találhatók.

A gyermek állapotát stabilizálták, a rendőrök a szülők lakásán több drogot is találtak, a 25 éves anya és a 30 éves apa ellen eljárást indítottak. Vasárnap a rendőrség Zubrzyca Górna faluban nyomozott, ahol egy egy és fél éves gyermeket kerestek.

Egy rendőrök néhány óra múlva megtalálta a fiút a patakban. Újra kellett éleszteni, és kórházba szállították. Másnap megállapították a halálát. A Polsat lengyel napilap beszámolója szerint a szülők állítólag alkoholos befolyásoltság alatt álltak, amikor fiuk eltűnt.
A kisfiú halálának oka egyelőre nem tisztázott. Eltűnésének idején azonban a környéken zivatar tombolt, és heves, szakadatlan eső esett. Mindkét szülőt őrizetbe vették.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?