Egy amerikai vadászgép és egy koalíciós hadihajó húszi drónokat semmisített meg

jemen huszik

Egy amerikai vadászgép és egy koalíciós hadihajó öt húszi támadó drónt semmisített meg a Vörös-tengeren – közölte az amerikai hadsereg Középső Parancsnoksága (CENTCOM) szerdán.

A drónokat a húszi lázadók az ellenőrzésük alatt álló jemeni területekről indították, és vörös-tengeri célpontok ellen vetették volna be.

A támadó drónok „közvetlen fenyegetést jelentettek a kereskedelmi hajókra, valamint az amerikai haditengerészetre és a koalíciós hajókra a térségben” – jelentette a CENTCOM szerdai közleményében.

Az Egyesült Államok még decemberben hívta életre a Vörös-tenger hajózási szabadságát célzó Prosperity Guardian (Jólét Őrzője) fedőnevű nemzetközi missziót, amelyhez számos ország csatlakozott, és amely már több csapást is mért jemeni húszi célpontokra.

Az Irán által támogatott húszik a Vörös-tengeren közlekedő – szerintük Izrael felé tartó vagy Izraelt védő – kereskedelmi és hadihajókat támadják rendszeresen, mióta Izrael októberben hadműveletet indított a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet ellen, megtorlásul az Izrael ellen elkövetett súlyos terrortámadás miatt.

A jemeni lázadók támadásai miatt több tengeri szállítmányozási vállalat is elkerüli ezt a fontos hajózási útvonalat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?